Dirty Letters - Mocskos levelek - Penelope Ward,Vi Keelandová

12.95 €

Sosem felejtettem el őt. A férfit, akivel soha nem találkoztam személyesen. Griffin Quinn a gyerekkori levelezőtársam volt. Egy brit fiú, aki jobban nem is különbözhetne tőlem. Az évek során több száz levelet váltottunk, és a legjobb barátokká váltunk: megosztottuk egymással a legmélyebb, legsötétebb titkainkat, és olyan kapcsolatot építettünk, amiről azt hittem, sosem törhet meg. Csakhogy egy nap véget ért. Majd váratlanul új levél érkezett tőle. Tele dühvel és váddal – nyolc év elfojtott haragját zúdította rám. Nem volt más választásom: végre őszintén el kellett mondanom, miért hagytam abba az írást. Griffin megbocsátott, és valahogy újra fel tudtuk éleszteni a gyerekkori köteléket. Csakhogy már felnőttek voltunk – és ez a kötelék szikrázni kezdett. A leveleink gyorsan váltottak át játékosból flörtölőbe, majd egészen forróvá váltak: megosztottuk egymással a legvadabb fantáziáinkat. Így hát teljesen természetesnek tűnt, hogy a következő lépés az legyen, hogy személyesen is találkozunk. Csakhogy Griff nem akart találkozni. Azt kérte, bízzak benne, és azt mondta, így lesz a legjobb. De én többet akartam: konkrétan őt, hús-vér valójában. Így aztán nagy kockázatot vállalva elindultam, hogy megtaláljam. Az emberek őrültebb dolgokat is tettek már a szerelemért. Ám amit találtam, az mindent megváltoztathatott. „A Dirty Letters megnevettet, megríkat, és végig arra késztet, hogy szurkolj ennek a párnak, ahogy tragédiákon és diadalokon keresztül küzdenek egymásért.” – Fresh Fiction Vi Keeland és Penelope Ward különlegesen szép regénye a szerelem gyógyító erejéről. Add át magad a sodrásának! Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

Podobné produkty

Az ellentétek meddig vonzzák egymást? A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű...
10.98 €
Ez volt a leggyönyörűbb szerelmes levél, amit valaha olvasott. Bárcsak neki írták volna! Minden egy esküvői ruhába varrt titokzatos kék üzenettel kezdődött. Valami kék. A sosem viselt menyasszonyi ruhámat mentem eladni egy használtruha- boltba. Ekkor találtam...
11.26 €
Hogyan randizz a legjobb barátod húgával? Első szabály: Sehogy! Különösen úgy, hogy a szóban forgó barát halott, az utolsó lélegzetével pedig még a lelkedre kötötte, hogy tartsd rajta a szemed a kishúgán… Csakhogy nem ennyire! A nevem Holden Catalano, akinek...
16.05 €
Billie, talentovaná tatérka, si pronajímá prostor v domě, který patří Colbymu. Ten je její pravý opak – distingovaný a sebevědomý. Zpočátku jsou kamarádi, protože Billie se rozhodla dát si po rozchodu s přítelem pauzu, a dokonce vymyslí pravidla pro jejich...
20.71 €
Můj milostný příběh začal dopisem. Nebyl to zamilovaný dopis od tajného ctitele. Řádky, které mi změnily život, napsala malá, desetiletá holčička, a adresovala je magazínu, v němž jsem pracovala. A vlastně ani nebyly určeny mně. Začínaly slovy „Milý Santo…“...
13.99 €
Pénz vagy szerelem? Melyiket válasszuk? Az olvasó fejben talán azonnal megválaszolja a kérdést, gondolván: ez pofonegyszerű. Számomra viszont nem az. Említettem, hogy egy csomó pénzről van szó? Rengeteg pénzről! El kell utaznom valahová, hogy ezt átgondoljam....
11.29 €
Vše začalo vzkazem všitým do půjčených svatebních šatů, Na cedulce bylo vyraženo jméno Reed Eastwood, Očividně to byl ten nejromantičtější muž na světě, A taky nejnádhernější, A zároveň je arogantní a cynický, Vím, o čem mluvím, Vlivem zvratu osudu je z něj...
16.49 €
Molly Corriganová je zdravotní sestra z Chicaga, která zoufale potřebuje spolubydlící, ale zatím nemá v hledání štěstí. Podala si inzerát, že hledá dívku na podnájem, ale když už pomalu ztrácí naději, jakýmsi nedopatřením jí na dveře zaklepe přitažlivý muž...
16.49 €
On má isté záväzky, ona svoje zásady Všetko sa to začalo na jednej akcii v mojom tetovacom salóne, kam som si pozvala pár kamošiek. Výraz kamošky berte s rezervou, šlo vlastne o dievčatá, s ktorými si môj priateľ tajne vypisoval na Tinderi. Len čo sa môj ctený...
19.9 €