Dinasztia - A New England Patriots története - Jeff Benedict

19.32 €

"„A legrészletesebb és leglenyűgözőbb könyv, amit valaha írtak korunk legsikeresebb csapatáról." A 21. század legnagyszerűbb sportdinasztiája, a New England Patriots teljes története. Kevesen emlékeznek rá, de a New England Patriots sokáig az NFL egyik pofozógépe volt, a franchise egyetlen bajnoki címet sem nyert, kis híján csődbe ment, és közel állt ahhoz, hogy St. Louisba költözzön. 1994-ben azonban minden megváltozott. Robert Kraft vásárolta meg a csapatot, majd nem sokkal később szerződtette Bill Belichick vezetőedzőt és az irányítót, Tom Brady-t. A legendássá vált párossal a Patriots minden korábbinál magasabb szintre lépett: tízszer jutott be a Super Bowlba, hatszor meg is nyerte a nagydöntőt, és a világ legértékesebb sportvállalkozásai közé emelkedett. A csapat húsz éven át uralta a ligát, ami egyedülálló az NFL történetében. De hogyan épült fel a Patriots dinasztiája? És hogyan tudott két évtizeden át fennmaradni? A bennfentes újságíró, Jeff Benedict a Dinasztia című könyvében a főszereplőkkel - köztük a csapat vezetőivel, edzőivel, játékosaival, a futballisták feleségeivel, sportorvosokkal, ügyvédekkel és még sok mindenkivel - készített több mint kétszáz (!) exkluzív interjú, valamint a nyilvánosság számára eddig ismeretlen hangfelvételek, dokumentumok és elektronikus üzenetek segítségével keresi a választ ezekre a kérdésekre. Benedict sokéves kutatómunkával meglepő új részletekre derített fényt a titkolózásáról híres csapat belső működésének legapróbb részleteiről is. Az olvasók képzeletben beülhetnek abba a szobába, ahol Robert Kraft egy sereg ügyvéd és befektető eszén túljárva megvásárolta az együttest. Kiderül, mi hangzott el abban a telefonbeszélgetésben, amely során nyélbe ütötték minden idők legnagyszerűbb csereügyletét egy elsőkörös draftjogért cserébe, és azt is megtudhatjuk, hogyan zajlott a negyvenéves Tom Brady kezének műtétje a 2018-as AFC-döntő előtt. A kötetből kirajzolódó teljes kép azonban még ezeknél az epizódoknál is sokkal érdekesebb. A csapat nagy menetelését Kraft, Belichick és Brady - mindhárman megszólalnak a könyvben - segítségével idézi fel a szerző, és közben minden eddiginél jobban megismerhetjük a három legendát is. Az NFL egyik leprofibb franchise-tulajdonosa szinte fiaként imádta Brady-t, mindvégig kiállt Belichick mellett, amikor népszerű és sikeres játékosokat kellett elküldenie vagy elcserélnie, és számtalan álmatlan éjszakát követően fundálta ki, milyen diplomáciai módszerekkel lehet két évtizeden át együtt tartani a kiváló edzőt és a fantasztikus irányítót. Arról is képet kapunk, hogyan viszonyul a zseniális szakvezető a játékosaihoz, és hogyan küzdött le minden olyan akadályt, ami a csapat sikerének útjában állt. Megtudhatjuk továbbá, mi az a szűnni nem akaró hajtóerő, páratlan győzni akarás és érzékenység, amelyeknek köszönhetően Tom Brady még negyvenes évei közepén is képes ilyen magas szinten futballozni. A végeredmény ez a lebilincselő olvasmány, amely a dinasztia három kulcsfigurájának egyedülálló portréja, és a New England Patriots történetének minden korábbinál részletesebb feldolgozása."

Podobné produkty

Családnevük a vagyon és a hatalom szinonimája lett: a frankfurti gettóból indult Rothschildok históriáját sokan sokféleképpen megírták már, ám mindig csak a férfi családtagokra fókuszálva. A nők gyakorlatilag kimaradtak ezekből az Európa történelmét leíró összefoglalókból,...
17.74 €
„Humoros és érzelmes” - USA TODAY „Romantika, család, tragédia, szerelem, vágyakozás, vidámság. Lebilincselő mű.” - The Bookish Medialite A Római vakáció című film által ihletett romantikus regény. Nem hittem a tündérmesékben. Soha nem gondoltam, hogy találkozom...
14.08 €
München, 1933. A Dallmayr-háznak legyen saját kávékeveréke – Lotte Randlkofer számára így fest a jövő. Leghőbb vágya, hogy a Diener utcai csemegeüzletet is betöltse azoknak a finom kávébaboknak az illata, melyek tengeri úton Hamburgba és Brémába már régen eljutottak....
10.11 €
Nyáry Krisztián ajánlója: P. Horváth Tamás megírta a pécsi Zsolnay család történetének harmadik részét, pontosabban legelsőt. Ezúttal a varázslatos tudású dinasztiát megalapító Zsolnay Vilmos életregényét veheti kezébe az olvasó. Az Amerikaihoz címzett vegyeskereskedésből...
12.26 €
„Akármit tett, bármennyire próbált megfelelni – szépnek lenni, kedvesnek, odaadónak –, mindig volt valami, ami miatt rossz szemmel néztek rá. Ha visszahúzódott, önzőnek tartották. Ha megjelent, akkor feltűnősködőnek. Ha szót emelt, hálátlannak. Ha hallgatott,...
14.08 €
AZ ASTOROK TÖRTÉNETE JELLEGZETESEN AMERIKAI TÖRTÉNET: A BECSVÁGY, A TALÁLÉKONYSÁG, A PUSZTÍTÁS ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETÉS LENYOMATA. Az Astor név - amely John Jacob Astor német bevándorló 1783-as Amerikába érkezésétől egészen Brooke Astor fiának, Anthony Marshallnak...
17.72 €
Indítván tollamat, hogy megírjam hazám ifjúságának a magyar nemzet ezer éves történetét, lelkemben egy régi könyvecskének emléke elevenedik meg. A velem egykorúak talán még emlékeznek rája: Erdély versekbe szedett históriája volt e könyvecske, ezt szavaltuk...
11.29 €
Ha önkéntelen feltámad lelkünkben a kíváncsi kérdés: mely népek lakták hazánk földjét a magyarok bejövetele elott, még természetesebb abbeli kíváncsiságunk: hol, merre volt oseink bölcsoje, s mely népekkel volt atyafiságban. A régi krónikák szerint, Kelet-Ázsia...
1.07 €
Lisey Debusher Landon huszonöt év házasság után vesztette el férjét, Scottot, aki több díjjal kitüntetett, népszerű író volt. Két év telt el azóta, s most végre elég erőt érez magában, hogy rendezze az irodalmi hagyatékot. Ráadásul kutatók és egyetemi könyvtárak...
17.09 €