Diktátorok kézikönyve - Alastair Smith,Ágota Bozai

14.06 €

BRUCE BUENO DE MESQUITA és ALASTAIR SMITH a kormányzásról szóló nézeteiket fejtik ki, miszerint a sikeres vezetők intézkedéseit – akár diktátorok, akár demokraták – szinte teljes egészében a saját politikai túlélésükre való törekvés magyarázza. „Cinikus ez a nézet, de attól tartunk, nagyon is pontos” – nyilatkozzák a szerzők. A kiválóan válogatott történelmi példákat követve fokozatosan ráébredünk, hogy cinizmusuk rendkívül reális iránymutató a törvényes rend fenntartása, a jó kormányzás és a demokrácia felé." R. James Woolsey, a CIA IGAZGATÓJA (1993-1995) A hatalomgyakorlás szabályai A Diktátorok kézikönyvében a hatalom megszerzésének és megtartásának minden diktátor, cégvezető és elnök által megszívlelendő aranyszabályait foglaltuk össze. Például: A lehető legkevesebb emberre építs! Ezt az aranyszabályt betartva Kim Dzsong Il a nemzetközi botrányok ellenére közel két évtizedig uralkodott Észak-Koreában. Úgy állítsd fel a szabályokat, hogy egyszerű követőből ne lehessen pótolhatatlan! Híveidet tartsd állandó készenlétben! Más orosz vezetők mellett Vlagyimir Iljics Lenin is tökélyre vitte e szabály alkalmazását. Tartsd a kezed a pénzcsapon! A kormányzás drága mulatság. Kövesd Aszif Ali Zardari volt pakisztáni elnök példáját, akinek vagyonát négymillió dollárra becsülik, bár a világ egyik legszegényebb országát vezette. Úgy oszd a tortát, hogy a barátaidnak rendesen jusson belőle! Szaddám Huszein ezzel a taktikával évtizedekig hatalmon maradt. Soha ne vegyél ki pénzt a támogatóid zsebéből! Ha megteszed, nem kell sokat várnod, hogy korábbi barátaid elhagyjanak.

Podobné produkty

Ki nem álmodott még arról, hogy saját országát igazgassa? Az álomból sokkal könnyebben válhat valóság, mint képzelnénk. A Kezdő diktátorok kézikönyve feltárja előttünk az összes olyan trükköt és fogást, melyet az egykori és jelenlegi diktátorok bevetettek,...
9.58 €
Když německá filmová historička Sigrun Meierová v roce 2005 objeví vystřižené a nikdy nezveřejněné záběry, je to začátek cesty k dlouho pohřbenému tajemství, v němž hlavní roli sehrála sama Leni Riefenstahlová. Píše se rok 1933 a Evropa tají dech. Hitler upevňuje...
16.63 €
Fašistický režim italského duceho Benita Mussoliniho patřil k důsledkům první světové války. Mussolini těžil z politického, sociálního a duchovního rozvratu Itálie - byť vítězné - a Evropy vůbec. Sliboval vytvořit nové "římské impérium" a své výboje ve 30....
7.19 €
Mit evett Pol Pot, miközben kétmillió kambodzsai éhen halt? Idi Amin valóban fogyasztott emberhúst? És miért volt Fidel Castro egy bizonyos tehén megszállotja? Witold Szabłowski négy kontinensen keresztül, az ókori Babilon iraki romjaitól Kenya szavannáin,...
12.87 €
Maria Ressa 2011-ben három társával megalapította a Rappler nevű szerkesztőséget, amely az online közösségek működését kutatva hamar felismerte, hogy a politikai propaganda szemérmetlen módon kihasználja a közösségi média lehetőségeit. A Fülöp-szigeteki származású...
14.08 €
A francia szerző XX. századi diktátorok (Mussolini, Lenin, Sztálin, Salazar, Bokassa, Mao, Ceauşescu, Hitler) párkapcsolatait mutatja be. A hatalom megszerzésének útján a diktátorok egytől egyig...
5.61 €
Klasická historiografie ani náznakem nepřipouští, že by císař Napoleon I. a vůdce německého národa Adolf Hitler mohli přežít svoji vlastní smrt. První ve vyhnanství na ostrově Svaté Heleny, druhý v berlínském podzemním krytu na konci dubna 1945; že oba mohli...
1.99 €
Audiokniha Ako nakŕmiť diktátora, ktorú napísal Witold Szabłowski. Hovorí sa, že láska ide cez žalúdok. A možno niečo podobné platí aj o dejinách. Všetci predsa jeme. Niekoľkokrát denne. Bežní ľudia. Prezidenti. Aj diktátori. Núka sa teda otázka, čo raňajkoval...
17 €
Audiokniha Jak nakrmit diktátora, kterou napsal Witold Szabłowski. Autor procestoval čtyři kontinenty, aby našel a vyzpovídal osobní kuchaře několika světových diktátorů. A aby zjistil, jestli ovlivnili svým kuchařským uměním nějak chod dějin. Co vařili nejhorším...
13.96 €