Mi lehet egy diagnózis mögött? Mi következik azután, hogy valakire azt mondják: kényszeres, skizofrén, depressziós vagy függő? Dr. Kröber Edith a németországi Fekete-erdő egyik pszichiátriai osztályáról hoz történeteket, amelyeket Feldmár Andrással együtt vizsgálnak meg: nem az igazságot akarják kinyilatkoztatni, hanem párbeszédet kezdeményezni - az esetté vált emberről, a személyes és személytelen bánásmódról. Kettejük beszélgetése egy homokozó, játszótér, a szavak legnemesebb értelmében. Itt szabad játszani a kategóriákkal, szabad lebontani, amit eddig biztosnak hittünk - és szabad újraépíteni is, ami ledőlt. Feldmár András és Kröber Edith a traumára olyan tapasztalatként tekintenek, amely újraírja a kapcsolatunkat a világgal. A kérdés az, hogyan lehet élni a szerencsétlenség után. Visszaszerezhető-e az elvesztett ártatlanságunk? Eljuthatunk-e újra a bizalomig? Ez a könyv mindenkinek szól - nem csak terapeutáknak vagy pácienseknek. Radikális humanizmusa és szolidaritásra hívása talán legfőbb üzenetében sűrűsödik: nincs olyan, hogy vagyunk mi, az egészségesek, és ők, a betegek. Csak mi vagyunk, emberek - és mindnyájan egy csónakban evezünk.