Démontangó - Fable Vavyan

11.29 €

A Halkirálynő-sorozat szerzőjének ezen könyve az olvasó által jól ismert vérbő humor­ral és érzelgősséget kerülő humanizmussal megírt, lebilincselő kalandregény. Az egyik főhős - Lila Li Dzsin - a gerillaháborúban kommandóskiképzést kapott, függetlenségét az érzelmektől is óvó, izgalmas újságírónő, kemény, már-már férfias karakter. A másik főhős - Ro­bin Von Thomas - rendőrségi fejes, alig túl egy súlyos haslövésen. Szívós, elszánt zsaru. Ellenfelei úgy vélik, megfékezhetik felesége meggyilkoltatásával. Ez ügyben találkoznak. Bizony, a légkör nem baráti. Összecsapásaik durvák, kíméletlenek. Sejteni lehet, hogy nem sétagalopp vár rá­juk. Hőseink az egymásnak tett apró szolgálatok közben - úgymint a másik életének többszöri megmentése - összefognak a polgárháborúból hazaszökött maroknyi fegyveressel, a magukat gladiátoroknak nevező halálkatonákkal, hogy felszámolják a titkos katonai kiképzőtelepet. Akció akciót követ, s az egyre szorosabb harci szövetségből kibontakozik egy félénken, visszafogottan induló, romantikus, nagy szerelem.

Podobné produkty

A hölgy kalapja hatalmas, haja homokszőke, arcán régi sebhely, farmerja repedt. Neve Fabyen, egyébként grafomán, kalandregényeket ír. Egyszer kitalál egy ízig-vérig férfi hőst, mire az szembejön vele egy,addig holtunalmas, estélyen. A férfiról csak azt lehet...
12.9 €
A FABULÁK alcímű írások döbrögik, kiskirályok, diktátorok, valamint hű segglakájaik életébe, bukásába engednek betekintést. Bemutatják a velük szembeszállókat síron innen és túlról. A SÖTÉT OLDAL írásaiban megismerhetjük Álomlány és Álomsrác végzetes történetét,...
11.29 €
A Halkirálynő újra akcióban! Óvja, vigyázza a nyeregbe visszalendülő nyomozónőt, Denisa Wryt. ,,Lelövésem következményeként a főnökség főleg ,,családi jellegű gyilkossági ügyek" felderítésére kötelezett. Úgy határoztak, hogy hosszabb ideig nem engednek szervezett...
15.49 €
A férfi, Kentaro sokoldalú kaszkadőr, miáltal hol lángra kap, hol a magasból zuhan alá; ha a forgatókönyv úgy kívánja, lóval ugrik dupla Lutzot, vagy száguldó kocsival triplaszaltózik - de még számos módon képes ijedelemmel, gyászelőérzettel facsargatni kedvese...
11.26 €
A Halkirálynő újra akcióban! Óvja, vigyázza a nyeregbe visszalendülő nyomozónőt, Denisa Wryt. "Lelövésem következményeként a főnökség főleg "családi jellegű gyilkossági ügyek" felderítésére kötelezett. Úgy határoztak, hogy hosszabb ideig nem engednek szervezett...
12.67 €
Imogen, a szabad stílusban szeánszozó, kissé különc özvegyasszony húsvétra várja hipochonder öccsét, Valdust, annak szintén hipochonder barátnőjét, Amlyt és menopauzás húgát, Genevát. Továbbá kisakaratú unokaöccsét az új kedvesével, valamint kedvenc kuzinját,...
10.64 €
Sfinga, vodca Spoločenstva večernice, strávil celé stáročia snovaním nebezpečných plánov a teraz sa vydáva po stopách posledných artefaktov, ktoré potrebuje, aby otvoril obávané väzenie démonov Zzyzx. Kendra, Seth a ďalší Rytieri úsvitu sa zo všetkých síl usilujú...
15.7 €
Sfinga, vodca Spoločenstva večernice, strávil celé stáročia snovaním nebezpečných plánov a teraz sa vydáva po stopách posledných artefaktov, ktoré potrebuje, aby otvoril obávané väzenie démonov Zzyzx. Kendra, Seth a ďalší Rytieri úsvitu sa zo všetkých síl usilujú...
22.9 €
Zahrajte sa na jazykového korektora! Autorská škola Literario.eu pre vás vybrala román s mimoriadne pútavým dejom a určila ho ako pomôcku pre autorov nových rukopisov. Nájdite chyby a overte si ich na stránke vydavateľa. Presnejší postup nájdete v knižke. Román,...
4.5 €