Délibábok kora - Sára Bakóczy

9.27 €

Andrássy ?Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült „rebellisből” vált a pári­zsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a kiegyezés egyik megteremtője, miniszterelnök, ezt követően közös külügyminiszter. Ferenczy Ida, az egyszerű, vidéki kisnemes család lánya ­Erzsébet császárné (később királyné) felolvasónője és egyben bizalmas barátnője lett. E két hihetetlen életút 1851 és 1861 közötti szakaszának be­mutatására vállalkozik a regény. A történet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő legsötétebb években kezdődik. Az országban mindennaposak a letartóztatások, kivégzések, az emberek zsandároktól, kémektől, besúgóktól rettegnek, ellenállásuk jeleként gyászszalagos kalapot, az aradi tizenháromra ­utaló karkötőket, a hősök miniatűr képeit viselik, bár mindez szigorúan tilos; ahol tudják, akadályozzák a rendőrséget, nem ­fizetnek adót, a tilalom ellenére vágott dohányt szívnak, kényszersorozás elől szöknek, menekülő honvédot bújtatnak, titkos összeesküvéseket szerveznek – ezer módja van az ellenállásnak. És közben nem szűnnek meg reménykedni abban, hogy visszatér még Kossuth, új forradalom, új szabadságharc lesz, amelyben Magyarország végre kivívja függetlenségét. Ám ezek a remények sorra meghiúsulnak. Az 1850-es évek időszaka nem csak az önkény, hanem a délibábok kora is…

Podobné produkty

Andrássy Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült "rebellisből" vált a párizsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a kiegyezés egyik megteremtője, miniszterelnök, ezt követően közös...
11.26 €
New York Times bestseller listavezető, Karen Kingsbury tollából megérkezett az Angyaljárás-sorozat második kötete, amely Isteni beavatkozásról, az élet megpróbáltatásairól és győzelmeiről szól egy olyan nő drámai történetén keresztül, aki kétségbeesetten próbál...
12.32 €
Stockholm karácsonyi lázban ég, ám a svéd igazságügyi miniszter nagyon nincs ünnepi hangulatban. Kapott ugyanis egy különös üzenetet, amely szerint már csak tizennégy nap van hátra az életéből… Eközben a metróban egy teljes emberi csontvázra bukkannak. Mina...
17.72 €
Stockholm karácsonyi lázban ég, ám a svéd igazságügyi miniszter nagyon nincs ünnepi hangulatban. Kapott ugyanis egy különös üzenetet, amely szerint már csak tizennégy nap van hátra az életéből…Eközben a metróban egy teljes emberi csontvázra bukkannak. Mina...
11.52 €
Mindazok számára, akik nem egy történelmi korszak elmélyült kutatói, az adott időszak kiemelkedő alakjai gyakran csak a tankönyvekből, tetteik jelentőségén keresztül megismert, nem teljesen...
9.27 €
Ezerötszáznegyvennyolc, Magyar Királyság. Buda lassan egy évtizede török kézre került, az ország három részre szakadt. A három résznek – a török hódoltságnak,...
9.27 €
Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy...
9.27 €
Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy...
12.67 €
Szerzők: Bakóczy Sára, Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Fábián Janka, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc, Hacsek Zsófia, Izolde Johannsen, Jezsó Ákos, Kapa Mátyás, Nemere István. Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Trux BélaBuda & Pest – egy...
12.68 €