Darwin - A Beagle fedélzetén - Christian Clot

11.24 €

1831. Az ifjú Charles Darwin éppen befejezi tanulmányait és vidéki lelkésznek készül. Bár még csak 22 éves, véletlen események folytán felszáll a Beagle nevű hajóra, és világ körüli útra indul. A több mint öt évig tartó utazás megváltoztatja a világról alkotott képét... Ez mesés utazás volt a fiatalember számára, ám éppúgy "romboló" is. Ez út során Darwin elveszítette ártatlanságát, a mulatság és a zene iránti vonzódását, tréfás kedvét. Megízlelte a gyötrődést, a kétségek kínjait, s kétségbe vonta legmélyebb hitét, egészen odáig, hogy az élőlényekkel és az Istennel kapcsolatos bevett tudást is megkérdőjelezte. Amikor visszatért, Charlesból Darwin lett. Minden idők egyik legnagyobb tudósa, aki készen állt arra, hogy nekilásson nagyszerű művének megalkotásához, figyelmét csak ennek szentelve. Még mindig humanista volt és szeretetteljes, ám egy kicsit túl komoly ahhoz, hogy megengedje magának a kicsapongást, mint régen. Egy minden tekintetben csodálatra méltó emberré vált, aki tiszteletet parancsolt az évtizedek során végzett odaadó munkája miatt. Ismerjék meg az ifjú Darwint ennek a képregénynek az oldalain keresztül. Elhivatottsága ma is inspirációt jelenthet mindenki számára. Ha nem lettek volna a felfedezők, a világ ma teljesen másképp nézne ki. De mit is tudunk azokról a férfiakról és nőkről, akik megelőzték korukat? Valójában a történelem nem sokat jegyzett fel róluk. A FELFEDEZŐK sorozattal ezen lenyűgöző személyiségek expedícióinak tagjai lehetünk. Ezek az emberek elhatározták, hogy minden útjukba kerülő akadályt leküzdenek, megvalósítva álmukat... és valójában a miénket is!

Podobné produkty

A repülést emberek milliói tartják zavaró, kényelmetlen vagy akár félelmetes élménynek. Patrick Smith, a sokat látott pilóta azonban segít szétválasztani a tényeket a tévhitektől, és mindent elárul, amit csak tudni szeretnénk a légi utazásról. Mitől repül egy...
7.88 €
Interaktív babakönyv – Húzd és forgasd! Sihuhú! Indul a vonat. Szálljunk fel rá, és nézzünk körbe rajta! Hegyen-völgyön, hídon és alagúton át vezet az út. A kihúzható elemekkel és forgatható kerekekkel a gyerekek maguk mozgathatják a járműveket, hogy a vonat...
8.42 €
1982. november 27-én a varsói repülőtéren egy lengyel kiskatona hatalmába kerítette a Malév HA-LCA felségjelű, Tupoljev-154 típusú repülőgépét, amelynek fedélzetén...
5.04 €
Interaktív babakönyv – Húzd és forgasd! Szállj fel a traktorra, és nézz körbe a farmon! Rengeteg érdekes járművel, növénnyel és állattal fogsz találkozni. A kihúzható és forgatható elemekkel a gyerekek maguk mozgathatják a járműveket. A kis elemek mozgatása...
8.42 €
Nyáron három, egymást nem ismerő fiatal családdal, szülővel vagy baráti társasággal hajóútra indul a Földközi-tengeren. Az utazás során kalandok várnak rájuk, várost néznek és barátságok, szerelmek szö­vődnek, amik még az utazás után is kitartanak. A helyszínek...
7.01 €
Az utóbbi közel másfél évben sajnálatos módon jelentősen megnőtt az érdeklődés a különböző fertőző betegségek iránt, amelyben természetesen központi szerepet játszik a COVID-19 új típusú koronavírus-járvány. Az emberiség történetének pusztító világjárványai...
11.97 €
Roger Federer lenyűgöző karrierje „Federer úgy teniszezik, ahogy Michelangelo fest.” - Martina Navratilova Roger Federert minden idők egyik legkiemelkedőbb sportemberének tartják, sokan rajonganak érte - pályája...
9.83 €
Podle The New York Times vypráví tento bestsellerový životopis životní příběh nejikoničtějšího hráče moderní éry. Sice existují další biografie Rogera Federera, ale nikdy žádný s takovým blízkým přístupem k hráči, jeho podpůrnému týmu a nejvýraznějším postávám...
18.45 €
Widely regarded as one of the greatest ever sportspeople, Roger Federer is a global phenomenon. From his humble beginnings as a temperamental teenager to becoming symbol of enduring greatness, The Master is the definitive biography of a global icon who is both...
13.95 €