Daniel Stein, tolmács - Ljudmila Ulickaja

9.86 €

„Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam. Mert már egyáltalán nem engem illetett. Értsd meg, én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem; igent mondtam, és Isten segedelmével életem végéig szerzetesként fogok élni." Daniel Stein lengyel zsidó menekült, aki szinte gyerekként a Gestapo tolmácsa lesz a megszállt Litvániában, közben életét kockáztatva zsidókat szöktet a gettóból, aztán partizánnak áll, majd a háború után egy krakkói kolostorban szerzetesi fogadalmat tesz, hogy néhány év múlva Izraelbe utazzon; föltett szándéka, hogy ott az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet, csupa szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal... Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak - Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Ulickaja lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza mindig egy hős sorsa: ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól", emberként fáradhatatlanul keresi és meg is találja a fényt - önmagában is, a világban is.

Podobné produkty

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát - egy zenész, egy költő és egy fotográfus - életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle "peresztrojkáig" terjedő időszak, az "olvadás" és a "pangás" korszakának...
7.86 €
Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle "peresztrojkáig" terjedő időszak, az "olvadás" és a "pangás" korszakának hétköznapjait. A történet...
12.87 €
Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon...
9.01 €
Ljudmila Ulickaja 2019 végén kezdte írni személyes, mégsem csupán privát naplójegyzeteit: rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét. A nagyszülők, a szerelmek és a barátok alakja éppúgy megelevenedik előttünk,...
9.86 €
Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan...
5.91 €
Ljudmila Ulickaja 2019 végén kezdte írni személyes, mégsem csupán privát naplójegyzeteit: rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét. A nagyszülők, a szerelmek és a barátok alakja éppúgy megelevenedik előttünk,...
14.08 €
Egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története. Szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtá ros lány...
9.67 €
Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik...
5.32 €
Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven évvel később került elő, és nyert új aktualitást. Rudolf Ivanovics Majert...
5.35 €