Dacszövetség 3. - Petra Palotás

14.36 €

Mint vad az erdőben, úgy bukkannak elő a múlt pillanatai. 1906, Hamburg Katica karácsonyi ajándéka nem csupán az otthonát rendezi át, hanem az egész életét. A múlt ereje gyógyírként hat a sebeire, a Magyarországról érkezett vendégek visszaadják számára a boldogságba vetett hitét. Azonban hamarosan meg kell tapasztalnia, hogy a társas lét örömei mellett a felelősségvállalás terheivel is meg kell küzdenie. Egy közösségben élve már nem csak a saját álmaiért felelős. Frida továbbra is mindenben támogatja, de mindeközben a saját céljait sem veszíti szem elől. Feltett szándéka, hogy egyszer ő is az orvostudomány szolgálatába áll. Alig alszik, állandóan talpon van, nappal a BallinStadtban dolgozik, esténként a családjáról gondoskodik, éjjelente pedig tanul vagy a kikötőben kóborol, ha túlságosan magával ragadják az érzelmei. Egyre gyakrabban aggódik Sophie miatt, akinek a látszólag tökéletes házassága komoly veszélyeket rejt. A lány bár érzi, hogy barátnője bajban van, de még nem látja tisztán, hogy miként tudna segíteni neki. Sebastian miközben legtöbbször mintaférjként tetszeleg a világ és saját maga előtt, a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg a sötét oldalát. Najumához azonban továbbra is töretlenül kedves. Viselkedésével lenyűgözi a sokak által kirekesztett és ezáltal sértett lelkű afrikai lányt. A családi titkok és rejtélyek után kutatva többször bepillanthatunk a múlt fátyla mögé. Mi köze lehet az Oma Immétől kapott brossnak az Anna Höffner által őrzött medálhoz? Milyen nyomot hagynak Najumában a vadászházban megélt sötét pillanatok? Palotás Petra, Az Év Könyve díjas írónő tovább mesél a XX. század eleji német kikötővárosról, ahol a négy főszereplő nem mindennapi életét éli. A Dacszövetség harmadik része megannyi kérdésre választ ad. De vajon arra is, hogy milyen szerepet játszik majd Hamburg és Sophie életében Joseph Becker nyomozó?

Podobné produkty

A változás szele senkit sem kerül el.Hamburg, 1908Fridát az eszének, a szorgalmának és egy ismeretlen segítőnek köszönhetően felveszik az egyetemre, azonban kételyek gyötrik. Magukra hagyhatja a szeretteit? Van-e joga ahhoz, hogy egy másik városban folytassa...
14.36 €
A sötét ég alatt1914 júliusának utolsó napjaiban Hamburgon is végigsöpör a hír: kitört a háború. A kezdetinaiv eufóriát azonban hamar felváltják a zord, küzdelmes hétköznapok.Az angol blokád miatt leáll a nemzetközi hajóforgalom, ezzel szinte halálra ítélve...
15.77 €
Dacszövetség ?HamburgA nagyvilág kapujaként emlegetett kikötővároson 1892 nyarán végigsöpör a kolera. A nyomornegyedeket különösen könyörtelenül sújtja a járvány, amely a kis Frida családját sem kíméli. A kislány életébe mentőövként érkezik egy jó nevű hamburgi...
13.8 €
Hamburg, 1903Egy kora nyári délelőttön Frida éveken át dédelgetett álma egyetlen pillanat alatt köddé válik, csakúgy, mint Katica tiszavirág-életű kapcsolata. A két fiatal egymásba kapaszkodva próbál kilábalni a kilátástalan helyzetből, egyre közelebb engedve...
14.36 €
Dacszövetség Hamburg A nagyvilág kapujaként emlegetett kikötővároson 1892 nyarán végigsöpör a kolera. A nyomornegyedeket különösen könyörtelenül sújtja a járvány, amely a kis Frida családját sem kíméli. A kislány életébe mentőövként érkezik egy jónevű, hamburgi...
18.02 €
A sötét ég alatt 1914 júliusának utolsó napjaiban Hamburgon is végigsöpör a hír: kitört a háború. A kezdeti naiv eufóriát azonban hamar felváltják a zord, küzdelmes hétköznapok. Az angol blokád miatt leáll a nemzetközi hajóforgalom, ezzel szinte halálra ítélve...
18.59 €
"Egy szerelmes levél a művészeteknek és a történelemnek. Izgalmas események és valós helyszínek alapján írt, gyönyörű olvasmány." - SARAH ADDISON ALLEN New York, 1919. Az elmúlt években Lillian Carter a művészek legkeresettebb modellje volt New Yorkban, ahol...
13.77 €
Whitehall-palota, London, 1569 tavasza. Lady Grace, Erzsébet királynő legfiatalabb udvarhölgye választásra kényszerül a Szent Bálint-nap alkalmából rendezett bálon: az uralkodó maga jelölt ki számára három kérőt, hogy teljesítse a lány szüleinek utolsó kívánságát....
11.26 €
Gróf Teleki Pál 1939 és 1941 közötti második miniszterelnökségének nehéz időszakát mutatja be a kötet a kormányfő rejtélyekkel övezett haláláig. Számos, eddig kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen hazai és külföldi forrás felhasználásával mutatja be a szerző...
13.93 €