Csúcsteljesítmény - Ericson Anders

10.65 €

Vajon a velünk született adottságaink döntik el, miben lehetünk tehetségesek? Valóban 10 ezer órát kell gyakorolnunk ahhoz, hogy szakértővé váljunk valamiben? Hogyan segíthetjük hozzá a gyerekeinket, hogy csúcsteljesítményt érjenek el? Anders Ericsson egész pályafutása során sakkbajnokokat, hegedűvirtuózokat, élsportolókat és memóriaművészeket tanulmányozott. A Csúcsteljesítményben három évtized mítoszromboló kutatásait egyesíti hatékony tanulási stratégiává, amely alapvetően különbözik mindattól, amit hagyományosan gondolunk az új képességek megszerzéséről. Akár a munkahelyünkön szeretnénk kitűnni, akár sportolói vagy zenészi teljesítményünkön javítanánk, akár gyermekünk tanulmányi előmenetelében kívánunk segítséget nyújtani, Ericsson forradalmian új módszerei megmutatják, hogyan fejlődhetünk szinte bármilyen, számunkra fontos készség terén.

Podobné produkty

A New York-i főiskolán kitört a nyári szünet, de ez nem jelenti azt, hogy az igazgató asszisztense, Heather Wells, most már hátradőlhet és pihenhet. A kollégium tele van tizenkét-tizenhárom éves visongó lánykákkal, ott kapott szállást az első "Tania Trace rocktábor",...
11.5 €
Hogyan teheted jobbá a havi ciklusod segítségével az időbeosztásodat, az étrendedet, az egészségedet, a munkádat és a kapcsolataidat?A női test ritmusa minden hónapban hatással van a munkahelyi teljesítményünkre, a testsúlyunkra, a szexuális vágyunkra, az energiaszintünkre...
10.98 €
Hogyan teheted jobbá a havi ciklusod segítségével az időbeosztásodat, az étrendedet, az egészségedet, a munkádat és a kapcsolataidat? A női test ritmusa minden hónapban hatással van a munkahelyi teljesítményünkre, a testsúlyunkra, a szexuális vágyunkra, az...
16.9 €
Tanuld meg a legjobbaktól, hogyan leszel a legjobb Sunday Times #1 bestseller „Olvasd el ezt a könyvet” – ANT MIDDLETONA listavezető HIGH PERFORMANCE podcast alkotóitól... Hogyan turbózzák fel az olimpiai érmes atléták a motivációikat?A multimilliomos cégalapítók...
9.83 €
Nézd, mennyi jármű száguld Tesz-Vesz város útjain! Mindet megismerheted, ha végigköveted az Ólas család kalandos útját, és az is kiderül, hogy sikerül-e Vilmának megfékeznie az őrülten közlekedő Kabriót.
15.49 €
Mégis miért kellene megvenned egy újabb könyvet a cégvezetésről? Így is ott porosodik egy csomó kötet a polcodon, amelyek azt taglalják, hogy miként lehetne jó vagy még jobb vezető belőled. Nagy lelkesen hazavitted őket, aztán a tizedik oldalnál rájöttél, hogy...
16.9 €
Hogyan jut el valaki a BVSC földes pályájáról előbb az Anfieldre, majd a topklubbá előlépő RB Leipzig színeiben a Bajnokok Ligájába? Mi kellett ahhoz, hogy egy zuglói kissrác a német élvonal egyik legjobb, Európában is nagy elismerésnek örvendő kapusává váljon?...
19.69 €
Hogyan legyünk sikeresek, boldogok, és találjunk mélyebb értelemre életünk második felében? Gondolhatnánk, hogy minél sikeresebbek vagyunk, annál kevésbé vesz majd erőt rajtunk az idősödéssel együtt járó feleslegesség-érzés. Valójában épp ellenkezőleg: minél...
15.46 €
Az 1996-ban alakult amerikai Linkin Park együttes az alternatív rock, illetve a nu metal egyik zászlóshajójává vált a 100 millió eladott albumával és két Grammy-díjával. Az ikonikus frontember, Chester Bennington 2017-ben bekövetkezett halála után hibernálódott...
16.03 €