Csontváry Kosztka Tivadar - László Szabó

1.94 €

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Csontváry Kosztka Tivadart 27 évesen, iglói patikussegédként, váratlanul érintette meg a művészet. Egy napon a gyógyszertár elé állott egy fával megrakott ökrösszekér, az ökrök bóbiskoltak, s én egy vénypapírra ezt a jelenetet fölrajzoltam. Iglóról egyenesen Rómába siettem, ahol több hónapi tanulmányozás után arra határoztam el magamat, hogy húsz esztendeig kell dolgoznom, s akkor utolérem a nagyokat, avagy túlszárnyalom. Rómából Eszékre kerültem gyógyszerésznek, ott lepett meg Munkácsy Pilátusának a híre, s nekem ezt látnom kellett Budapesten. Egy évre rá Párizsban azon tűnődve, hogy győzzem le a nagy nehézségeket? Segíteni senki sem segít. Komoly tervvel siettem haza, s Gács községben nyitottam gyógyszertárt, ahol néhány évig lankadatlan szorgalommal oda jutottam, hogy gyógyszertáram adósságmentesen állott, s amikor már száz koronát havonta jövedelmezett, bérbe adva, elmentem Münchenbe a Hollósy iskolájába, rajzolni természet után. Hat hónap után Münchenből b. Liezen-Mayer Sándor barátom tanácsára Karlsruhéba mentem Kahlmorgen tanárhoz, aki három hó után Itáliába küldött. Én a dalmát partokon festve csak Raguzáig értem, s innen a düsseldorfi akadémiára utaztam föl, ahol az igazgató tudtomra adá, hogy már többet tudok s iskolára szükségem nincsen. Elutaztam hát Párizsba, a Julien-akadémiába iratkoztam be, de vesztemre, mert ott nem engedték meg a szabad rajzolást. Azt a formát, amit a franciák reám akartak kényszeríteni, egyszerûen visszautasítám. Így kerültem ki az akadémiákból egyenesen Pompejibe, ahol egy nagyarányú festménybe bele is fogtam. Ezek után évről évre hol, mit s minő haladással festék, egészen az 1904. évben Athénban festett Jupiter-templomig: ez az első festmény, amelyen már vásznat nem lát a szemlélő. Végül föl kell említenem, hogy a New-York Herald kritikusa egyenest kimondá, hogy minden a világon létező festmény túl van szárnyalva, ezt a hatást csak húszévi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem és senki másnak. Írta le Csontváry a tanulóévek és az első sikerek történetét az 1908-ban, a fővárosi Iparcsarnokban rendezett kiállításának katalógusában.

Podobné produkty

Bizonyára nincs még egy alakja a magyar muvészettörténetnek, akirol annyi ellentétes vélemény hangzott volna el, mint a ?Csontváry néven festo? Kosztka Mihály Tivadarról. Szánni való orültnek éppúgy kikiáltották, mint az egyetemes muvészet legnagyobb alakjai...
2.79 €
Gyilkosság tanúja lesz - a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali...
14.08 €
A kötet első része a kiváló művészettörténésznek, Tímár Árpádnak Csontváry Kosztka Tivadarra (1853-1919) vonatkozó, különböző folyóiratokban megjelent írásait tartalmazza.Tímár filológiai munkássága híven követte nagy klasszikus művészettörténész elődeinek...
7.04 €
Buda Ferenc Kossuth-díjas író elbeszélése alapján ismerhetjük meg a magyar festészet senki máshoz nem hasonlítható alkotóját, Csontváry Kosztka Tivadart. Csontváry közel negyven évesen döntötte el, hogy új hivatást választ. Apai példa nyomán, mondhatni családi...
9.86 €
"Szex nem lesz" - így regisztrál egy bizonyos Klára a randivonal.com-ra, azonnal felkeltve egy bizonyos Tivadar érdeklődését. "Világosan látszott, hogy ennek a nőnek van humora, hiszen kis túlzással erre a felületre a férfiak és nők jórészt szexuális kaland...
12.67 €
"Szex nem lesz" - így regisztrál egy bizonyos Klára a randivonal.com-ra, azonnal felkeltve egy bizonyos Tivadar érdeklődését. "Világosan látszott, hogy ennek a nőnek van humora, hiszen kis túlzással erre a felületre a férfiak és nők jórészt szexuális kaland...
16.9 €
Elég jól ismered a kedvenc dinoszauruszaidat? Tudod, mire való a Triceratops nyakán lévő fodor? És azt, hogy hogyan vadásznak a Velociraptorok? Válj a dínók szakértőjévé az izgalmas tényekkel és sötétben világító dinoszaurusz-csontvázakkal teli oldalaknak köszönhetően!
12.9 €
Lessünk be a színfalak mögé! A várva várt Csontváros című film készítésének kulisszatitkaiba avat be ez a teljes és hivatalos filmkönyv. Amit ez a lebilincselő könyv kínál: - a torontói forgatáson készült egész oldalas színes fényképeket - Harald Zwart rendező...
12.9 €
Könyvünkben részletezzük azt a közös munkát, amelynek célja a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikából származó és a budapesti Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) altemplomában őrzött csontvázak genetikai vizsgálata volt. Ehhez el kellett végezni III....
11.29 €