Csöndek és hangok - Tibor Bornai

2.79 €

....Január 2. Azon tűnődtem, vajon milyen árat lennék hajlandó megfizetni azért, hogy széles körben ismertté váljak, és így könyvemet tömegek olvassák, lemezemet (ami még mindig várat magára) milliók hallgassák. Eredményként az jött ki, hogy nem adnék érte sokat. Például már arra az egyszerű megoldásra sem lehetne rávenni, hogy fényes nappal letoljam a gatyámat az Oktogonon. Pedig ez igazán semmiség. Mások többet is megtesznek az ügy érdekében. Ha pedig nem vagyok hajlandó megfizetni valaminek az árát, vajon miért akarnám magát az árut? Hiszen ezt hívják lopásnak. Az pedig csúnya dolog. Még annál is csúnyább, mint ha valaki fényes nappal letolja. Az Oktogonon. Ez eddig tiszta sor. Utána azon morfondíroztam, hogy esetleg tiltakozásból. Többedmagammal. Ráveszem a Sziámit. Meg a ... nem tudom, kit még. Az ellen emelnénk fel a szavunkat, és tolnánk le a gatyánkat, hogy így, ilyen alpári módszerekkel lehet manapság valakiből ismert ember. Már nem kell tehetségesnek lenni, napi több órát gyakorolni egy hangszeren, gyötrődni a baletterem rúdja mellett, vagy a színházi próbán. Elég letolni. Az lenne a csel, hogy a tiltakozással hangsúlyozottan a jók csapatában maradnánk, miközben azért mégis csak letolnánk, és közismertté válnánk. Azt hiszem még rágom ezt a dolgot, mielőtt meggondolatlanul elvetném, vagy megvalósítanám.Azért este elmentem bazári majomnak a Lottóshow-ba. Az ember három villámkérdésre adott villámválasszal próbálja igazolni, hogy jogosan van a világon, a könyv, amit írt, egy remekmű, lemeze korszakalkotó, zen egyénisége elbájoló, kora zsenge, tehetsége falrengető, miközben mindenki arra kíváncsi, kijönnek-e a számai, megoldódik-e végre életének minden problémája. Persze a stáb kedves, Zelinka Ildikó műsorvezető helyes, segítőkész. Csak magammal nem voltam megelégedve. Zavar, ha nem tudok mélyen szántani. Úgy érzem magam, mint egy kacsázásra eldobott kő, amely megpattan a felszínen, és aztán soha többé nem ér vizet, hogy elmerüljön a mélyben. Kényelmetlen dolog. Ha engem bedobnak a vízbe, hát csobbanjak egy nagyot, aztán blugy-blugy!... Október 26. Az ember lelkébe gyerekkorában belenő a világ, aztán az ember nagy szorgalommal, és a pedagógia minden inkvizíciós eszközének felhasználásával kiirtja onnan. Mostanában kedves szórakozásom előbányászni a sok-sok rárakódott réteg alól, milyennek is láttam a világot, amikor először néztem rá. Nagyszerű rejtvényfejtés és bravúros lelki tornagyakorlat. Nézzük. Október vége. Mi jön elő? Este van. Főleg este van, sötét. Az utcán, a kocsiút fölé lógatott lámpa leng a szélben. Fényköre ing, k&

Podobné produkty

Az emberiség bizonyos serény, de azért elenyésző része már évezredek óta ír naplót. Olyat azonban, amelynek szövege a megírás utáni pillanatban máris a köz...
2.79 €
A mű középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései állnak. De nem pusztán egyes emberi sorsokról van itt szó, hanem egy másik, talán még nagyobb tragédiáról, arról, hogy a régi rend, társadalom széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését...
10.68 €
„Gyerekkorom ?óta biztosan tudom, a világ, amelyben mozgok, nem más, mint egy megfejthetetlen rejtvény. Azért megfejthetetlen, mert annyira egyszerű, hogy a megoldás majd' kiveri az ember szemét, annyira...
3.92 €
A regénysorozat második kötetében újabb szereplok kerülnek fel a Bellamy család tablójára, és kibontakozik elottünk egy olyan pár románca, akik már kamaszként érezték, hogy oket egymásnak teremtette az ég. Greg Bellamy nemrég vált el a feleségétol, Sophie-tól,...
9.83 €
A török bestseller-szerző első könyve végre magyarul! 1905 szeptembere: Az angol kém, Avinas Pillai megérkezik az izmiri kikötőbe. Nem sejti még, hogy hamarosan olyan szerelemre lobban Edith Lamarck iránt, mely élete végéig elkíséri. 1919: A görög lányt, Panajotát...
12.67 €
A török bestseller-szerző első könyve végre magyarul! 1905 szeptembere: Az angol kém, Avinas Pillai megérkezik az izmiri kikötőbe. Nem sejti még, hogy hamarosan olyan szerelemre lobban Edith Lamarck iránt, mely élete végéig elkíséri.1919: A görög lányt, Panajotát...
8.45 €
Tasio Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban...
16.9 €
Tasio Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan...
9.29 €
Máig tabu, máig hallgatnak arról, hogy '44-45 telén lemészároltak, kiirtottak több tízezer magyart a Délvidéken. A borzasztó, hogy még a pontos számot sem ismerjük, ismerhetjük. Az elkövetők jugoszláv partizánok voltak. Nevezik ezt bosszúnak, vérbosszúnak,...
17.72 €