Csillagkapu - válogatott gyermekversek - Sándor Csoóri

16.04 €

Csoóri Sándor válogatott gyermekverseit olvasva csak az juthat eszünkbe, hogy a költő jókedvében írta azokat: játékosak, csipkelődőek, csúfolódó, ugyanakkor mesteri nyelvi játékokkal teli vagy pattogó ritmusukkal táncba hívogató költemények. Ez a kötet Csoóri Sándor életműsorozatának első darabja. Hogy miért a kicsinyek vehetik kezükbe az első kötetet? Mert őhozzájuk illik a legavatottabb hangon szólni. A CD mellékleten Sebő Ferenc verses muzsikáját élvezhetik, míg a színes illusztrációk Csoóri Sándor legszűkebb környezetéből kerültek ki. A különleges kötetet az unokák, Molnár Lilla Júlia és Hóvári Virág Zsófia, valamint egyik dédunoka, Zimber-Csoóri Berta Julianna ihletett rajzai színesítik.Pálfy G. István: Megpróbálom magam elé képzelni ennek a könyvnek, ezeknek a verseknek az íróját. Képzelegnem sem kellene, hiszen elég közelről láttuk egymást. A gyermekversek íróját azonban nem láttam. Ez maga volt a titok. Nem mintha titkolta volna, hiszen négy gyermekkönyve jelent meg, közülük kettő az országos viharokat keltő írásos csatái közben. De ez soha nem jött szóba. Most döbbenek rá, hogy a közélet akkori és rá kihegyezett gonoszságai, megsemmisítő indulatai nem tudták elvenni tőle a jövőt simogató kéz belső nyugalmát. Ha gyermek volt mellette, elindított benne valami ősi érzést. És talán leveleket is akart küldeni ezekkel a versekkel az utódoknak, amelyek arról szólnak, hogy a leginkább megtartó erő a szülőföld. Zámoly, a szülőfalu neve, újra és újra játékos mutatványként gurul elő. Az ürömi versekből pedig az hangzik ki, hogy a világban bárhol vagyunk, otthon nélkül nem élhetünk. Tamási Áron ezt felnőtteknek mondta. Csoóri Sándor gyermekeknek is. Néhány évtized alatt ennyivel vált otthontalanabbá és sebezhetőbbé a létünk.

Podobné produkty

1942 augusztusa. Jacob és Moses Párizs német megszállása idején éppen a városban tartózkodik nagynénjüknél. Szüleik – neves német zsidó drámaírók...
6.45 €
Az ember évezredek óta kémleli az éjszakai eget, ám az univerzum titkait máig nem sikerült kifürkésznie. A világegyetemet végtelen sok égitest népesíti be, de mi még a saját Naprendszerünket sem ismerjük eléggé. Fajunk egy hosszú út kezdetén áll, új otthont...
6.42 €
A Reich Károly illusztrációval készült kötetben József Attila legismertebb gyerekeknek szóló versei szerepelnek - többek között a Mama, a Kertész leszek, a Betlehemi királyok -, valamint megrendítő novellája, a Csoszogi, az öreg suszter. A kötet az 1965-ben...
6.45 €
Van-e kapcsolat gyermekünk evési stílusa és személyisége között? Hogyan gyakorolhatjuk az ízek, állagok elfogadását? Formálhatjuk-e gyermekünk ízlését már a várandósság és a szoptatás idején? Manapság komoly kihívásokkal szembesülhet az a szülő, aki egészségesen...
22.25 €
Egykor a sötétség teljesen elborította a világot, és a sötétséget egy királynő uralta. Adelina Amouteru eleget szenvedett. Szakított azokkal, akik elárulták, és elégtételt vett a sérelmeiért: diadalt aratott. Fehér Farkasként dicsőségben uralkodik, de minden...
11.61 €
Ambrus Éva hozzátáplálásról szóló első könyve, az Anya, kérek még! óriási népszerűségnek örvend a kisgyerekes családok körében. A kiadványban megtalálható sok-sok hasznos tanács és egészséges finomság édesanyák tömegét tette magabiztossá a gyerektáplálásban.Ám...
10.96 €
A Kaláka együttes idén, 2019-ben ünnepli megalakulásának fél évszázados évfordulóját. Ebből az alkalomból jelenik meg a Móra Kiadó gondozásában a Volt egy fakatona című zenéskönyv, amelynek CD-melléklete a zenekar legnépszerűbb gyerekdalait tartalmazza. A kötetben...
14.51 €
A mandalák nyugtatják a lelket, felpezsdítik a szellemet. Színezésük, festésük, rajzolásuk által kicsik és nagyok egyaránt különleges világba léphetnek be. A kiszínezett kép tükrözni fogja személyiségünket - akár magunknak szerzünk örömet vele, akár szeretteinknek...
5.18 €
Megölték az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Ideje felkelnünk. Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt,...
8.17 €