Csatasorban - Kerék-Bárczy Szabolcs

9.83 €

Alaposan és kíméletlenül teregeti ki a hazai politikai elit szennyesét memoárjában Kerék-Bárczy Szabolcs, akinél jobban kevesen ismerik belülről a rendszerváltás utáni magyar pártok és vezetőik ügyes-bajos dolgait. A szerzőnek Antall Józseftől Orbán Viktorig, Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig, a rendszerváltás utáni közélet szinte valamennyi első és másodvonalbeli szereplőjéről (lásd a több mint ezeregyszáz nevet tartalmazó névjegyzéket) van mondanivalója, az esetek többségében véleménye is. Kerék-Bárczy Antall József kabinetjében kezdte pályáját, huszonévesen volt az első Orbán kormány Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterének kabinetfőnöke. Ezután a külügyminiszter főtanácsadójaként, majd Los Angeles-i főkonzulként tevékenykedett, utóbb az MDF, végül a DK színeiben folytatta politikai karrierjét, melynek feladására lelkiismereti és morális okokból kényszerült. Ötvenedik életévének betöltését nem is ünnepelhetné jobban, mint ennek az egyszerre személyes és közérdekű, élményekkel és megfigyelésekkel zsúfolt visszatekintésnek a közreadásával.Brutálisan őszinte, sokszor önkritikus és mindig emberközeli eseménykrónika született, melynek talán a legfontosabb üzenete: „A politika célja nem lehet a politikusok és kiszolgálóik meggazdagodása”. Ezzel az üzenettel egyetértésben vállalkozott a kiadó a sokszor kényes kérdéseket feszegető emlékiratnak a közreadására. Kerék-Bárczy írása alighanem politikai barátok és ellenfelek körében egyaránt felkavarja majd a kedélyeket, de ez az őszinte memoár a szerző pártokon átívelő karrierjének köszönhetően sehol máshol nem hozzáférhető információkat nyújt eseményekről és azokról a politikusokról, akiknek cselekedetei meghatározó jelentőségűek voltak a rendszerváltás utáni hazai politikai, gazdasági és kulturális életben. Az eredmény egy széles, színes politikai panoptikum, melynek megalkotója nem a médiából tájékozódott, hanem mindennapjait töltötte ebben a közegben, és mint magáról állítja, soha nem gyengült el a hatalom és a pénz közelségében.

Podobné produkty

Az 1526. évi mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a magyar történelemben. Könyvünk bűnbakkeresés helyett igyekszik érthetővé tenni az előzményeket, a 16. század eleji Magyarország és az Oszmán Birodalom helyzetét, háborúságuk természetét, valamint I....
7.88 €
A Nagy Csaták könyvsorozat magyar csatákat tartalmazó kötetei az eddigiektől eltérően nem kronologikus rendben jelennek meg. A kötetben szereplő csaták: A magyar királyi Gyorshadtest 1941. évi ukrajnai csatái Csaták a Donnál. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg...
4.77 €
Ez a könyv extraegeres kalandra hív. Az oldalak közt ugrálva segíts Geronimónak kiszabadulni a múzeumból! Hagyatkozz a megérzéseidre, és használd az eszedet! „Nem fogjátok elhinni, mi történt velem! Az év legbajuszborzolóbb éjszakáján csapdába estem a Rágcsáliai...
8.45 €
A kiadvány szerzői Szabolcs vármegye nemesi családjainak leszármazási adatait gyújtötték egybe a Balogh-Semjén családtól a Zsiday családig. A(z) Szabolcs vármegye nemes családai (Könyv) szerzője dr. Ifj. Reiszig Ede, Csoma József.
10 €
A Nagybányai Horthy-család Szabolcs vármegyei három nemzedéke között találunk Ramocsaházán, Jánosfalván, Szöllősvégardón földbirtokosokat és az ott élő nemes családokkal való házasságok révén jelentős befolyással bíró kapcsolatokat. A kormányzó, vitéz Nagybányai...
10 €
Harmincöt éve már, hogy a magyar labdarúgó-válogatott mindeddig utoljára kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát. A Mezey György által dirigált nemzeti tizenegy a selejtezők során maga mögé utasította a hollandokat és az osztrákokat, és felkészülési mérkőzéseken...
12.9 €
A beteges kisfiú, Szekeres Sanyi, aki azt sem tudta, miként viselkedjék mások, főleg lányok társaságában, így vall: „Tudom az utat, ismerem Jani bácsit, Mariska nénit, csak az...
1.41 €
Mikor mondták ki az erdélyi románok a Magyarországtól való elszakadást? Hány jegyzéket adott át Fernand Vix alezredes a magyar kormányzatnak? Ki volt Szlovákia első diktátora? Kik szálltak szembe az egyre több magyarlakta területet megszálló idegen csapatokkal?...
5.46 €
Elérkeztünk a mohácsi csata 500. évfordulójának küszöbére, ahonnan már belátható közelségben van a megemlékezés, ugyanakkor vissza lehet tekinteni a tudományos felkészüléssel töltött elmúlt esztendőkre. Bár az idei év még számos új kötettel és eredménnyel fogja...
44.79 €