„Nem minden adoptálás szól fájdalomról és megbánásról. Még csak nem is a többségük. Azt a filmet miért nem kapjuk meg sosem?” India Allwood úgy nőtt fel, hogy színésznő szeretett volna lenni. Egy kazalnyi indexkártyával felszerelkezve (kutatáshoz/szöveg memorizálásához/rögtönzött konfettinek) esetlen tizenhat évesből Brodway-naivává, majd tévés szuperhőssé válik. Új filmje presztízsmozi az örökbefogadásról, de cselekménye a jó öreg, megfáradt tragikus sztori. Pedig India a való életben is örökbe fogadó szülő. Azt szeretné, ha mindenki megtudná, hogy az ő családja többről szól fájdalomnál és megbánásnál. Ezért olyasmit tesz, amit senkinek sem lenne szabad tennie – elmondja az igazat egy újságírónak: ez egy pocsék film. Egykettőre a médiavihar közepében találja magát, küzd a vádaskodásaikkal, a paparazzókkal, a jobbos tiltakozókkal és a balos szószólókkal. Tízéves ikrei tudják, hogy segítségre szorulnak – és kihez forduljanak, ha nem a családtagokhoz? Ám ekkor kutyulódik össze minden úgy istenigazából, mert India nem csupán örökbe fogadó anya… Azt az egy dolgot biztosan tudja, hogy nem a vér teszi a családot. És nem is a szeretet. Nem számít, miként áll össze, a család igazsága ez: bonyolult. Laurie Frankel a The New York Times bestsellerszerzője, olyan regények díjnyertes írója, mint a The Atlas of Love, a Goodbye for Now, a One Two Three és a magyarul is olvasható Mindig ez van. Frankel Seattle-ben él férjével, lányával és border collie-jával. Finom leveseket főz.