Civil Vállalkozások - Aichelburg Márton

8.45 €

Ma sokan közülünk úgy tartják, hogy egy velejéig romlott politikai és szociális szolgáltató kultúra áldozatai vagyunk. És mégis ebben a kultúrában a közszolgáltatások rossz eredményének rutinszerűen védelmére kelnek azok szolgáltatói (vagy a szolgáltatás elmulasztói). Az egyéb elfogadható alternatíva híján lévő állampolgárok pedig rutinszerűen elfogadják a rossz eredményeket. A Civil Vállalkozások társalapítója, Aichelburg Márton legújabb tanulmányában a megoldást keresi legégetőbb közösségi gondjainkra. Ki kell lépni a politika dimenziójából, a mindenkori kormányok csupán olyanok, mint a focimérkőzéseken az eredménytábla. Közel kétszáz évvel ezelőtt két barát, Széchenyi István és Wesselényi Miklós egy évig tartó útra ment Nyugat-Európába és Angliába. Visszatérésük után innovációs hullámok sorozatát indították el a tudomány, a kultúra, a vállalkozások és a politika területén. Mi történt volna, ha az Egyesült Királyság helyet Amerikába mentek volna? A magyar reformkor vezetőinek nagy tehetsége volt szimbólumok alkotására, amelyek képesek voltak mások képzeletét lángra lobbantani, ahogy a Lánchíd felépítésével is, hidakat hoztak létre szükség és lehetőség között. Alkotásaikkal a szabadsághoz vezető utat keresték. Hogyan érjük el a szabadságot? Mi a szabadsághoz vezető út Magyarország számára és a magyarok számára bárhol a világon? A válasz ahogy Bibó István megfogalmazta: megteremteni a bátor és nagylelkű cselekedetek lehetőségeit és mintáit, lekötni a barbárság erőit, lehetővé tenni az alkotó erők gazdag kiáradását. Hogyan tudjuk elérni a magyar kultúra reneszánszát? A XXI. századi megoldást négy koncepció, azaz applikácó alkalamzása jelenti: a társadalmi tőke, az antitörékenység, a szabad vállalkozás és a vállalkozás és filantrópia összekapcsolása.

Podobné produkty

A könyv a széles szakmai közönséget kívánja megszólítani. A posztgraduális képzések, átképző tanfolyamok résztvevőinek, doktoranduszoknak és egyéb felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak megkönnyíti e bonyolult problémakör tanulmányozását. A könyv hidat...
30.77 €
Mindig is szerettél volna saját vállalkozást indítani, de nem tudtad, hol kezd el? Az első vállalkozásod a tökéletes útmutató, amely segít megvalósítani üzleti ötleted. A kezdeti koncepció kidolgozásától a terméked vagy szolgáltatásod bevezetéséig, ez az átfogó...
2.82 €
Cozumel apró szigete a béke paradicsoma s egyben tíz éve Liz otthona. Itt senki nem tud mindarról a megaláztatásról és fájdalomról, amelyet elszenvedett, mielott elhagyta korábbi otthonát. Ezt a békét dúlja fel egyik alkalmazottjának váratlan meggyilkolása....
9.83 €
Milyen módszerekkel kezelhetjük a családi vállalkozásokra jellemző kihívásokat? Miért fontos és hogyan tudjuk megtervezni az utódlást? Hogyan teremthetjük meg a család értékrendjét...
10.65 €
Az új válságkorszak elérte a vállalkozásokat. A szokásos 7 bő esztendő után 7 szűk esztendőnek nézünk elébe. Iszonyú infláció, energiaárak, munkaerőhiány, leszűkülő piac. Hogyan élhet túl egy vállalkozás egy ilyen válságot? A jó kérdések ilyenkor: Milyen egy...
22.25 €
A „Lélekalapozó vállalkozás” című könyv a személyes fejlődés és önfelfedezés útját mutatja be egy különleges vállalkozás létrehozásának keretében.A szerző, Fábián Eliza, valós tapasztalatokra építi a történetét, amelyben az emberi lélek útkeresése, az önismeret...
6.42 €
A világon a legjobb dolog vállalkozást vezetni.Az ember szabad, saját főnöke lehet, szabadon megvalósíthatja minden ötletét és rengeteg pénzt kereshet.A világon a legszörnyűbb dolog vállalkozást vezetni.Hatalmas felelősség, folyamatos 12-14 óra munka, gyakran...
8.17 €
Saját vállalkozás indítását tervezed, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Ez a könyv tökéletes útmutatóul szolgál számodra, hiszen a benne található tudásanyaggal szert tehetsz azokra a készségekre, amelyekre a sikeres vállalkozásod épülhet. Egy hiánypótló könyv...
28.14 €
A "33 személyiségfejlesztő lecke vállalkozóknak" c. könyv fejezeteinek célja, hogy elgondolkodtasson az életeddel, jövőddel kapcsolatban, amelynek köszönhetően magad számára egy még hatékonyabb életstratégiát tudsz kidolgozni.
8.42 €