City Spies 3. - Tiltott város - James Ponti

9.27 €

A City Spies-sorozat harmadik része!Az MI6 soraiba beépült téglát sikeresen elkapták ugyan, a brit titkosszolgálat kamaszokból álló kémcsapata, a City Spies mégsem pihenhet.Amikor az Umbra nevű bűnszervezet egy észak-koreai atomfizikust készül beszervezni, Párizsnak, a City Spies agyafúrt túlélési specialistájának és sakkbajnokának kell a tudós fia közelébe férkőznie. A kérdés csak az, be tud-e épülni egy nemzetközi sakkverseny elit mezőnyébe?Eközben Sydney egy tiniknek szóló online magazin riporterének álcázva egy milliárdos zenei producer elkényeztetett lányát követi az apja zenekarának föld körüli turnéjára. Azt kell kiderítenie, mi köze az üzletembernek az észak-koreai atomtudóshoz és nem mellesleg három ellopott nukleáris rakétatöltethez.Hamar kiderül, hogy a küldetés tétje sokkal nagyobb, mint gondolták. Ennyit a nyugis nyári szünetről. A kémek következő bevetése Egyiptomban, a Holtak városában lesz.

Podobné produkty

Van, amikor a legmélyebb szerelem sem elég ahhoz, hogy valaki mellettünk maradjon…” Mira soha nem akart mást, csak szeretni – tisztán, őszintén, mindenek felett. De amikor Rian belépett az életébe, mindent felforgatott. Ami először menekülésnek tűnt a hétköznapok...
9.86 €
E munka egyike az 1800-as és az 1920-as évek között keletkezett, mindenféle okkult témát – hipnózist, szertartásos mágiát, a fekete mesterségeket, talizmánokat és sok mást – boncolgató számos kéziratnak. E darab azért érdekes, mert egyetlen munkán belül tartalmazza...
8.06 €
Bár a Mein Kampfot szinte senki sem olvasta, majdnem mindenkinek van véleménye róla. Ewoud Kieft író és történész az események váratlan alakulása folytán nemcsak elolvasta, de mondhatni megszállottként tanulmányozta az egykor a nemzetiszocialisták bibliájának...
12.89 €
Mit teszel, ha nem tudsz uralkodni az érzelmeiden? Amikor tudod, hogy nem szabad így érezned valaki iránt. Még gondolatban sem. Annie még nem tapasztalta meg a "szikrát", azt a fajta kémiát, amikor...
9.83 €
Bár a Mein Kampfot szinte senki sem olvasta, majdnem mindenkinek van véleménye róla. Ewoud Kieft író és történész az események váratlan alakulása folytán nemcsak...
7.86 €
A Napfény Panzió a nyugalom otthona a forró nyárban. Tópart, ősfák, árnyas sétautak, napozóerkélyek, nyaralók. Három szobájában:dolgoznak. A fiatal Helytörténész a Ház százéves múltját kutatja. Az orosz-ukrán frontról szerzett élményeit összegező Haditudósító...
9.01 €
"Írás közben bátorító könyvekkel bástyázom körül magam. Alba de Céspedes regényei is köztük vannak." Elena FerranteA negyvenes éveiben járó Valeri Cossati nem is sejti, milyen boldogtalan, egészen addig, amíg egy vasárnap délelőtt hirtelen felindulásból szert...
7.88 €
"Írás közben bátorító könyvekkel bástyázom körül magam. Alba de Céspedes regényei is köztük vannak." Elena Ferrante A negyvenes éveiben járó Valeri Cossati nem is sejti, milyen boldogtalan, egészen addig, amíg egy vasárnap délelőtt hirtelen felindulásból szert...
12.11 €
Arra vágyom a legjobban, ami nem lehet az enyém! Nyolc héttel ezelőtt aláírtam egy szerződést, ami akkor jó ötletnek tűnt. Jóképű agglegény, luxuskörülmények, és egy esély, hogy megnyerjük azt a főnyereményt, amire a családomnak olyan égető szüksége volt. Azonban...
14.08 €