Cilka utazása - Heather Morris

6.73 €

Cecilia Klein mindössze tizenhat éves volt, amikor 1942-ben elvitték az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba. A története itt akár véget is érhetett volna, ám egy magas rangú náci tisztnek megtetszett a lány csodálatos, hosszú haja, és elkülönítette őt a többi fogolytól. Cilka keserű leckék árán tanulta meg, hogy a hatalom közelében lenni egyet jelent a túléléssel, és tette, amit tennie kellett, hogy életben maradjon. Ám a legszörnyűbb lecke akkor következett, amikor már azt hitte, végre visszakaphatja az életét. A tábor felszabadítása után ugyanis Cilkát kollaboránsnak bélyegezték, és egy szibériai büntetőtáborba küldték, a Vorkuta Gulagra, az északi sarkkörön túl.Új börtönében Cilkának új, ugyanakkor rémisztően ismerős nehézségekkel kellett szembenéznie. Egy orvosnő révén a talpraesett, erős lány a tábori kórházba került dolgozni, ahol az elképzelhetetlen körülmények dacára igyekezett segíteni a betegeken. A mindennapok a halál és a rettegés jegyében teltek, ám érkezett egy Alekszandr nevű beteg, és Cilka ráébredt, hogy az átélt borzalmak ellenére még mindig maradt hely a szívében a szerelemnek.

Podobné produkty

Cilce je pouhých šestnáct let, když ji v roce 1942 odvezou do koncentračního tábora Osvětim-Březinka. Její krása přitahuje nechtěnou pozornost stráží. Cilka ale udělá dojem na místní lékařku, naučí se nové dovednosti a začne se starat o nemocné v táboře. Každý...
13.99 €
Krása jí zachránila život – a odsoudila ji. V roce 1942, když bylo Cilce pouhých šestnáct let, odvedli ji do koncentračního tábora Osvětim -Březinka. Velitel Březinky Schwarzhuber si všiml jejích krásných, dlouhých vlasů a násilně ji oddělil od ostatních vězenkyň....
13.29 €
Krása jej zachránila život – a odsúdila ju na roky utrpenia Cecília „Cilka“ Kleinová mala len šestnásť rokov, keď ju deportovali do koncentračného tábora Auschwitz-Birkenau. Tam si ju vyhliadol veliteľ Schwarzhuber a násilne ju oddelil od ostatných väzenkýň....
12.13 €
Cilce je pouhých šestnáct let, když ji v roce 1942 odvezou do koncentračního tábora Osvětim-Březinka. Její krása přitahuje nechtěnou pozornost velitelů. O tři roky později ji však místo vytoužené svobody čeká pobyt v gulagu ve Vorkutě. Cilka zde udělá dojem...
16.49 €
Her beauty saved her life - and condemned her. In 1942 Cilka Klein is just sixteen years old when she is taken to Auschwitz-Birkenau Concentration Camp. The Commandant at Birkenau, Schwarzhuber, notices her long beautiful hair, and forces her separation from...
15.95 €
Based on the heart-breaking true story of Cilka Klein, Cilka's Journey is the sequel to the internationally No.1 bestselling phenomenon, The Tattooist of Auschwitz 'She was the bravest person I ever met' Lale Sokolov, The Tattooist of Auschwitz In 1942 Cilka...
18.95 €
From the bestselling author of THE TATTOOIST OF AUSCHWITZ comes a heartbreaking contemporary novel of a dying teenager's final wish, a lonely young man's journey towards connection, and the unexpected friendship they find together. Perfect for fans of Jojo...
21.45 €
From the bestselling author of THE TATTOOIST OF AUSCHWITZ comes a heartbreaking contemporary novel of a dying teenager's final wish, a lonely young man's journey towards connection, and the unexpected friendship they find together. Perfect for fans of Jojo...
15.99 €
<p><b>From the bestselling author of THE TATTOOIST OF AUSCHWITZ comes a heartbreaking contemporary novel of a dying teenager's final wish, a lonely young man's journey towards connection, and the unexpected friendship they find together....
26.99 €