Cikkek és karcolatok II. - Kálman Mikszáth

3.38 €

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy szatirikus írásokkal szórakoztatta olvasóit. A legtöbbször rövid, egy-két lapos, vagy alig terjedelmesebb művekben rendre megjelennek a kor politikai életének főszereplői: Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, de persze igen sok a mára már elfelejtett, vagy éppen a korban sem igen ismert figurák száma. Mikszáth remekel ezekben a beszámolókban: bár nem abban, hogy a (nagy)politika menetét, problémáit, alternatíváit, irányzatait értelmezze, hanem abban, hogy "élőben" mutassa be a parlament munkálkodását, szereplőit és szerepvivőit, "nagyjait" és jelentéktelen, de az egészre mégis oly jól jellemző alakjait. Az átlagolvasó akár novellákként, szépprózai munkákként is forgathatja őket, a kor, a történelem, a politikatörténet iránt érdeklődők számára azonban nem csak ritka csemegék ezek az írások, de egyedülálló értékű források is. A kitűnő - és alaposságuk, adatgazdagságuk okán igen terjedelmes - jegyzetek minden információt megadnak nem csak filológiai szempontból, de politikatörténeti, történelmi aspektusból is.

Podobné produkty

Az első és a második kötet anyaga meglehetősen egységes, ebben az időben (1895- és 1986-ban) Mikszáth elsősorban parlamenti tudósításokkal, beszámolókkal, az országgyűlés mindennapjairól írt krokikkal, kis színesekkel, portrévázlatokkal, humorisztikus vagy...
3.38 €
A harmadik kötet az író 1897-ben született publicisztikai munkáit tartalmazza. Ebben az esztendőben Mikszáth szinte teljes mértékben politikai témákról cikkezett; országgyűlési karcolatait írta, honatyákról rajzolt arcképeket, magáról szólva is "programokat"...
3.38 €
Mikszáth újságíróból lett íróvá. Rövid cikkeiben az összes kortárs hjresember megjelenik, Ez a cikkek 3., utolsó kötete.
2.82 €
A 20. század első felében szinte törvényszerű, hogy a szépírók újságokban publikálnak. Karinthy cikkeinek ez a második kötete.
2.82 €
A 20. század első felében szinte törvényszerű, hogy a szépírók újságokban publikálnak. Karinthy cikkeinek ez az első kötete.
2.82 €
Hogyan élik meg korunk fiataljai a társadalmi elidegenedést, a közösségi média által okozott magányt? Veszélyeztetheti-e ez a romantikus szerelmet? A félhomályos karcolatok sorait olvasva egy fiatal srác belső vívódásain keresztül jutunk közelebb a 21. századi...
5.61 €
Valószínűleg sok szülő hallott, sőt akár már találkozott is a vagdosás jelenségével, melynek során a kamaszok sérüléseket - leggyakrabban vágásokat, karcolásokat - ejtenek magukon. Ennek okára sokszor nem tudnak vagy nem akarnak magyarázatot adni. Iskolapszichológusként...
9.27 €
Publikácia predstavuje výsledky výskumu najfrekventovanejších slovenských prídavných mien. Výsledky sa zakladajú na analýze reálneho používania slov v písaných komunikátoch. Prepájajú sa tu tradičné lingvistické poznatky a nové zistenia založené hlavne na analýze...
23 €
A kutatási tanácsadóként dolgozó Harry Rigby szeret hátradőlni a székén, rágyújtani egy cigire, és időnként a pohár fenekére nézni. Amikor azonban megbízást kap, hogy derítsen fényt egy simlis kikiáltó feleségének hűtlenségére, ráadásul egy közismert politikus...
3.5 €