Céltábla Nő - Béla Ernyey

11.26 €

A Céltábla Nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget jó és rossz között. Ez a gondolatébresztő kizárólag azért született meg, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe, akiknek gondjuk van az önbecsülésükkel, és folyamatosan magukat okolják a sikertelenségük miatt. Könyvem nem árulás, és nem is támadás a férfivilág ellen. De célja, hogy leleplezze ennek a nagyon összetartó közösségnek sok olyan bevált csapdáját és trükkjét, amit én csak szerelmi mákonynak hívok. A Céltábla Nő célja tehát az, hogy leszámoljon egy csomó előítélettel, választ adjon sok nyitott kérdésre és felfedjen néhány, eddig csak magamban dédelgetett titkot. Titkaimat azokról, akik különböző okok miatt a legfontosabbak voltak és lesznek az életemben: a tengernyi örömöt okozó, néha doromboló, gyakran zsörtölődő, de mindig imádni valóan édes, okos és érzéki nőkről..." Ernyey Béla színész, író 200 000 olvasó kedvence generációknak szolgál követendő példaként mind szakmai alázatában, mind abban, ahogy a kaotikus 21. században is képes szilárd ízlésű úriember maradni. Az örökifjú gentleman szenvedélyesen szereti az életet, irigylésre méltó adottsága révén képes színesíteni a hétköznapokat, örömmel hódol a kulináris élvezeteknek és fedezi fel gyönyörű feleségével a világot. A Céltábla Nő a tizedik könyve.

Podobné produkty

„A Céltábla Nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget jó és rossz között. Ez a gondolatébresztő kizárólag azért...
14.51 €
Říká se, že židovství je o jídle a vyvedení z Egypta. To potvrdí každý, kdo židovské svátky slaví nebo nějaký zažil. Řada aškenázských receptů však působí velmi komplikovaně a pokud se je nenaučíte doma od babičky, často si na ně netroufnete. Kniha Nebojte...
22 €
Nemrég egy ügyetlen mozdulatom nyomán íróasztalom rozoga fiókja hirtelen kicsúszott, és belőle régi feljegyzéseim, rajzaim és egyéb titkaim sokasága szóródott a földre. Ültem a kupac fölött, amíg rá nem jöttem, hogy múltam nem csekély darabja fekszik előttem...
16.87 €
Nemrég egy ügyetlen mozdulatom nyomán íróasztalom rozoga fiókja hirtelen kicsúszott, és belőle régi feljegyzéseim, rajzaim és egyéb titkaim sokasága szóródott a földre. Ültem a kupac fölött, amíg rá nem jöttem, hogy múltam nem csekély darabja fekszik előttem...
9.8 €
Harmadik napja voltak úton, de még egyszer sem sikerült a kapitány mellé ülnie. A London-Sydney légi út négy napig tartott és Humprey kisasszonynak már fel kellett adnia a reményt,...
2.79 €
Luster CELTA 60958 LW1
64.99 €
Celta 2x3 m PU 2000 mm maskáčová 13888
32.9 €
Luster na lanku CELTA 1xE27/60W/230V 60958
28.9 €
Celta nepromokavá 3x4 m maskáčová 13889
49.9 €