Camelia - Rita Velencei

2.79 €

Szerelem ?és rejtély a bájos, napsütéses angol vidéken, ahol nem illik kérdezni, hacsak nem a citromfelfújt receptjéről van szó…1870, Dorset grófság. A tizenhat éves Camelia Woods egy kis faluban él nevelőszülőknél, gyenge egészsége miatt a világtól szinte elzártan. Kétségbeesetten kutat testvére után, akinek csak a keresztnevét tudja, a felbukkanó apró nyomok azonban – úgy tűnik – tévútra vezetnek, miközben már abban sem lehet biztos, hogy őt magát hogy hívják valójában. Előkerül egy lezárt ládika ismeretlen monogrammal, felbukkan néhány londoni látogató, egy kalandornő meg egy áskálódó rokon – mígnem egy sikertelen szökési kísérletet követően, egy haláleset kapcsán rá nem lel eredeti származásának féltve őrzött titkára. Az élete azonban ezzel nem válik könnyebbé: egyedül kell helytállnia, amikor nevelőanyja agyvérzést kap, nevelőapja pedig alkoholistává válik – sőt, a titokzatos kincsesdoboznak is nyoma vész rejtélyes körülmények között. De Camelia nem az a fajta, aki meghátrál, ha szembetalálja magát egy talánnyal. Megtalálhat-e mindent: családot, szerelmet és boldogságot a múlt és a jelen kísértőinek, igazi és hamis barátoknak az árnyékában?

Podobné produkty

Egy varázslatos város a sorsodon is változtathat? Isten hozta Velencében, ami nem is város, hanem maga a tündérmese, ahol a jelmezek mögött bárki rejtőzhet, és a csatornákat övező titokzatos mellékutcákban meglepetések várják az arra kószálót. A maszkos idegen...
16.87 €
Zaujímavý dizajn kovového dokvapkávača na riad CAMELIA Vás ohúri na prvý pohľad. Zaujímavý stojan v tvare písmena "S" má odkvapkávač na príbory a poháre. Je vyrobený z pochrómovaného drôtu. V spodnej časti sa nachádza sivá plastová nádoba na zber vody. Odkvapkávač...
50 €
Zaujímavý dizajn kovového dokvapkávača na riad CAMELIA Vás ohúri na prvý pohľad. Zaujímavý stojan v tvare písmena "S" má odkvapkávač na príbory a poháre. Je vyrobený z pochrómovaného drôtu. V spodnej časti sa nachádza biela plastová nádoba na zber vody. Odkvapkávač...
40 €
Moderná kuchyňa CAMELIA, ktorá vás zaujme svojim praktickým a zároveň štýlovým prevedením. Je vhodná do moderných interiérov. Disponuje množstvom úložného priestoru.Výška horných skriniek: 72 cm. Hĺbka: 30/32 cm. Výška dolných skriniek: 82 cm. Hĺbka: 46 cm.Sokel...
647.5 €
Akrylát Sanitárny akrylát je ľahký, neporézny materiál pre vane, vaničky a ďalšie kúpeľňové vybavenie. Má prirodzene teplý povrch, dobre drží teplotu vody, je výrazne ľahší ako oceľ či liaty mramor, ľahko sa udržuje, odoláva nečistotám, vodnému kameňu i baktériám...
687.76 €
Akrylát Sanitárny akrylát je ľahký, neporézny materiál pre vane, vaničky a ďalšie kúpeľňové vybavenie. Má prirodzene teplý povrch, dobre drží teplotu vody, je výrazne ľahší ako oceľ či liaty mramor, ľahko sa udržuje, odoláva nečistotám, vodnému kameňu i baktériám...
638.92 €
Úgy tűnt, a fiatal lány végleg elveszett a velencei forgatagban. Kereste magát erre is, kereste a szerelmet arra is, ám ezek közül mit sem talált. Végül, mint magát költőnek tettető imposztor, érzéseit és bölcsességeit ötven lépésenként egy-egy haikuba sűrítette.
1.38 €
Thomas Mann születésének 150. évfordulóján Horváth Géza új – a korábbinál sokkal pontosabb és szebb – fordításában kínáljuk az olvasóknak a Nobel-díjas író talán legismertebb kisregényét. Az abszolút szépség csodálásának lehetőségéért az életét is feláldozni...
7.58 €
Thomas Mann születésének 150. évfordulóján Horváth Géza új - a korábbinál sokkal pontosabb és szebb - fordításában kínáljuk az olvasóknak a Nobel-díjas író talán legismertebb kisregényét. Az abszolút szépség csodálásának lehetőségéért az életét is feláldozni...
5.07 €