Bűvös kör - Zsuzsa Thury

2.79 €

A ?regény középpontjában látszólag egy rövid házasság története áll. 1946-ban Lőtte Józsi vegyészmérnök, régi, illegális kommunista feleségül veszi hajdani szerelmét, Szűcs Dóri grafikust. A két ellenkező természetű ember házassága – bár szeretik egymást – pár év alatt válságba kerül. Dóri egy ideig a maga módján alkalmazkodni próbál férjéhez, 1949-re azonban elbizonytalanodik, s túlbuzgóságában megnyilvánuló félelme egész környezetével, még férjével is szembefordítja.A történet alakjainak alapos megismertetéséhez az író a múlt különböző rétegeit idézi fel, elsősorban Dóri gyermekkorát, a „bűvös kört”: a Szűcs család különös és vonzó légkörét, majd az idősebb Szűcs leánynak, a gyönyörű Vilmának a házasságát, azután a túl érzékeny Dóri életének szeszélyes fordulatait. A múlt szuggesztív erejű megjelenítése érthetővé teszi a házassági válságnak a jellemek különbségéből származó legapróbb tüneteit is, s ugyanakkor rendkívüli mértékben kitágítja a történetet. A házassági válság rajza tehát szinte észrevétlenül a Szűcs család regényévé szélesül, egymásba fonódó vagy egymástól távolodó emberi sorsok gazdag, eleven áradatává, amelynek sodra ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót.

Podobné produkty

Elsőként a levegőt betöltő különös illatok tűnnek fel Luzie-nak, amikor belép a családja új otthonául szolgáló ősrégi villába. A kíváncsi lány azonban hiába járja keresztül-kasul a házat, nem leli az illatok forrását, a lépcső alatt talált kulcs pedig egyetlen...
12.9 €
Az Északi-sark lakói várakozással telve tervezgetik a karácsonyt. Ám Csengettyűt váratlanul elrabolják a sarki farkasok! Izgalmas mentőakció veszi kezdetét. Vajon a kis póni barátai időben megtalálják és kiszabadítják őt? És sikerül kibékülni a sarki farkasokkal...
9.83 €
TAz írónő szinte valamennyi regényeben magát és családját írja meg. „A fivér alakja legidősebb bátyám, életének eseményeit önkényesen megváltoztatva;...
2.79 €
Pártos Hédi, Végh Anna és Borbíró Franciska egy család három generációjának nőtagjai: nagymama, anya, unoka. Az ő életük legboldogabb pillanatainak, napjainak lehet tanúja...
2.79 €
A regény cselekménye 1954-ben játszódik. Főhőse Valenta Guszti, aki vergődve keresi a gyermekközösségbe vezető utat, melyet apja disszidálása talán örökre elzárt előle. Egy zalai...
3.72 €
A ?jó fiú családregény, a Zudor-família két nemzedékét mutatja be. Egy kisvárosi cukorgyár igazgatója az apa. Hal­doklik, amikor a regény kezdődik halálával...
2.79 €
A ?jó fiú családregény, a Zudor-família két nemzedékét mutatja be. Egy kisvárosi cukorgyár igazgatója az apa. Hal­doklik, amikor a regény kezdődik halálával...
2.79 €
Az Egy fedél alatt ismét mélyebbre hatol a valóság áb­rázolásában. Itt már az ellentétek nem csupán magánélet pólusai, hanem a társadalom rohamosan...
2.79 €
Boér ?Zsófi – akit a Körülményes ifjúság és a Tű a lemezen című regényekből már megismerhettünk és megszerethettünk – népszerű újságíró...
2.79 €