Bukottak Akadémiája 2: Fallen Academy Második év - Leia Stone,Bernadett Lankovits

10.42 €

Sose próbálj bezárni egy szabad madarat! Brielle számára a család a legfontosabb. Ezért amikor lehetősége nyílik kimenteni az édesanyját Démonvárosból, egy percig sem tétovázik. Bármilyen veszélyes is, mindent megtesz, hogy egyesítse a családját Angyalvárosban. Minden a tervek szerint alakul, egészen az öccse Feltárási szertartásáig. Amivé válik, az mindenkit megdöbbent, és elküldik, míg megtanulja kordában tartani az erejét. Brielle elveszít egy számára fontos személyt, és túl messzire megy azért, hogy megmenthesse. Annyira, amit már Lincoln is ellenez. Úgy gondolja, Brielle túl nagy kockázatokat vállal, túl zabolátlan, és ő csak annyit tehet, hogy megpróbálja megvédeni a lányt. De a Brielle-ben rejlő, eddig ismeretlen erők olyan helyre viszik, ahonnan senki sem hozhatja vissza. Még Lincoln sem. Brielle-nek meg kell tanulnia legyőzni a sötétséget, mely azzal fenyegeti, hogy elhatalmasodik rajta, ugyanis apránként elveszíti a fényét. Ismerd meg lenyűgöző történetét!

Podobné produkty

A fekete szárnyak rendellenesek, eladni a lelkét a démonoknak hiba volt, de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe? Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali...
11.93 €
Brielle számára a túlélés nemcsak a harcot jelenti, hanem az önmagának tett ígéretet is, hogy hazajut Lincolnhoz. A lányt elragadta a Sötétség hercege, és az uralmának mélyén olyan valósággal kell szembenéznie, ami képes lehet minden reményét porrá zúzni. De...
9.86 €
A tasak tartalma: 6 gyakorlókönyv, 4 munkafüzet. A foglalkoztató csomag által a gyermek finommotoros kézsége, szem-kéz koordinációja, nyelvi készségei, képzelőereje és kreativitása is fejlődik. A szülő minőségi időt tölthet a gyermekével, hasznos tanácsokat...
19.72 €
Toto nie je ďalšia tuctová upírska séria. Je to najlepšia upírska séria! Ak milujete knihy o upíroch, toto si musíte prečítať. Ak nenávidíte knihy o upíroch, toto by ste si naozaj mali prečítať. Ak ani nečítate knihy o upíroch, týmito musíte začať! Akadémia...
12.96 €
Do prastarého města Ankh-Morporku dorazil fotbal! Ne ten starodávný, plný hrubého okopávání a odstrkování, ale ten nový, rychlý, kde jsou brankové tyče vyznačeny špičatými klobouky, a s míčem, který udělá bummpin! a vyskočí, když s ním udeříte o zem. Teď musí...
6.98 €
Jedinečná kniha Benta Branderupa je biblí dnes velmi oblíbeného akademického jezdectví – velmi přístupnou a přehlednou formou vysvětluje principy klasického/akademického drezurního jezdeckého umění. Čtenáři se seznámí s historií drezurního ježdění, se stupnicí...
41.2 €
Kniha si klade otázku po vzájemném vztahu akademických samosprávných privilegií a společenské zodpovědnosti vysokých škol. Přináší tím historické argumenty a zkušenosti do aktuálně probíhající debaty o stavu a perspektivách vysokého školství. Autoři zkoumají...
18.71 €
Monografia završuje trilógiu filozofických reflexií akademického sveta, jeho tradícií a súčasných problémov (Akademický svet a jeho tradície, Veda, 2021; Akademický svet a jeho súčasné problémy, Veda, 2022). V tejto časti sa autor venuje analýze akademických...
20 €
Základným cieľom tejto odbornej knižnej publikácie je prispieť k bližšiemu zoznámeniu sa s obsahom a významom pojmov, ktoré sa používajú v akademickom prostredí a s ktorými sa študent stretne pri svojom štúdiu. Jej úlohou je byť vhodným adaptačným sprievodcom...
13.6 €