Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között - Beáta Fabó

19.32 €

Fabó Beáta, a könyv szerzője így vall munkájáról: "Ránézünk egy emberre és valamilyen benyomásunk keletkezik róla, csinos, okos, buta, semmilyen, vagy van kisugárzása. Amikor elkezd beszélni magáról, megismerjük a hátterét, a gondolatait, feltárul a világ, amely egy kimondott szó mögött rejtőzik. Kiléphetünk a sztereotípiákból, és sokkal árnyaltabb képet kapunk róla, jót vagy rosszat, de gazdagot. Így van ez a két világháború közötti templomépítészet világával is. Ha megismerjük a meg nem valósult gondolatokat, a finomságokat és főleg a miérteket, akkor sokkal közelebb kerülhet hozzánk ez a templomépítészeti korszak. Nem jobb vagy rosszabb lesz a képünk róla, hanem árnyaltabb, ezáltal szerethetőbb." A kötet mögött hatalmas levéltári és egyéb forrásfeltáró munka áll. A levéltári iratanyag közelsége Fabó Beáta számára lehetővé tette eddig kevésbé vagy egyáltalán nem kutatott irategyüttesek szisztematikus átnézését. Munkájában kiemelten foglalkozik a születendő templomok tervezési hátterével, az épületek elhelyezésével, városképben elfoglalt szerepével, a tervező megválasztásával, a stílus és anyag választásának okaival, az elhúzódó döntések hátterével. A szerző egyik fő célja volt, hogy a nagyszámú terv-és képanyag egyesítve, egy helyen megtalálható legyen. A kitűzött célt sikerült elérni: a tartalmában és kivitelezésében is impozáns kötet átfogó képet ad a két világháború közötti katolikus templomépítészetről, alapmunkának fog számítani a korszak egyházi építészetének kutatásához.

Podobné produkty

A keresztes háborúk korában virágzó katonai rendek között a templomos lovagrend volt a leggazdagabb, a leghatalmasabb és a legtitokzatosabb.Történetüket végigkísérve nem...
9.83 €
Cotton Malone, az amerikai igazságügyi minisztérium volt különleges ügynöke, antikvárium- tulajdonosként egy közel ezeréves titok nyomába ered. A templomos lovagok valaha olyan tudás...
7.01 €
Az áldozat egy női kórus tagja, aki a legjobbak egyike, mégis kilóg a sorból. Az ügyében nyomozó fiatal tiszt ugyancsak a legjobbak egyike, ám szintén titkolózni kénytelen. A...
4.48 €
Róma nem csupán hét dombra épült, hanem ezer templomra is. Ez a kötet egy vizuális és szellemi zarándoklat az Örök Város legszentebb falai közé. Michelangelo monumentális kupoláitól a névtelen mellékutcák hűvös kápolnáiig minden kő egy-egy titkot, minden oltár...
19.44 €
Könyvünkben részletezzük azt a közös munkát, amelynek célja a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikából származó és a budapesti Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) altemplomában őrzött csontvázak genetikai vizsgálata volt. Ehhez el kellett végezni III....
11.29 €
A gótika a középkori kultúra virágzásának kora volt, amely során lélegzetelállító építészeti alkotások készültek Európa-szerte, és természetesen Magyarországon is. A magyar történelem hagyatékát fényképezőgépével hosszú évtizedek óta megörökítő Kaiser Ottó...
42.25 €
A Felső-Tisza-vidék Magyarország középkori templomokban leggazdagabb régiója. Míg a DUna-Tisza közén és a Tiszántúlon alig találni a román és a gótikus korból fennmaradt egyházi építményt, addig a Felső-Tisza vidékén több tucat ma is használatban álló középkori...
10.19 €
A Dunántúl és a Csallóköz legkülönlegesebb alaprajzi és építészeti sajátosságokat mutató, ősi templomai után a könyvsorozat második kötetében Németh Zsolt a Felvidék nyugati részének kilenc templomával foglalkozik, amelyhez tizedikként egy dunántúli csatlakozik....
16.43 €