Bridget Jones naplója - Helen Fielding,Katalin Sóvágó

6.45 €

Helen Fielding szenzációs regényének kacagtató humora mit sem kopott az elmúlt negyed évszázad alatt – ahogy szeretetteljes életvidámsága sem veszített fényéből. Az 1996-ban megjelent Bridget Jones naplója (ahogy a belőle készült nagy sikerű mozifilm is) mára a popkultúra szerves része lett, a szinglilét lehetőségeiről szóló legkülönfélébb eszmecserék kiindulási pontja. A több mint háromtucatnyi nyelvre lefordított, világszerte tízmilliós példányszámban elkelt naplóregényt a The Guardian a 20. század tíz legmeghatározóbb olvasmányai közé sorolta, s helyet kapott a BBC leginspiratívabb angol nyelvű regények százas listáján is – szerzőjét pedig a brit kultúra egyik legnagyobb hatású személyiségeként aposztrofálták. Az Év Könyve díjjal kitüntetett írónő a Büszkeség és balítélet 20. század végi szatirikus változatát alkotta meg a Londonban élő, karrierjének építésén és magánéletének rendbetételén fáradozó, a szüleivel és túlsúlyával reménytelen küzdelmet folytató, a romantikus kapcsolataiban pedig csetlő-botló, harmincas, egyedülálló nő naplójával – első szám első személyben beszámolva egy újévi fogadalom emberpróbáló teljesítésének minden mozzanatáról. Rendkívül tanulságos és szórakoztató módon.

Podobné produkty

8.45 P.M. Realise there have been so many times in my life when have fantasised about going to a scan with Mark or Daniel: just not both at the same time. Before motherhood, before marriage, Bridget, with biological clock ticking very, very loudly, finds herself...
13.95 €
The multi-million copy number one Bestseller A dazzlingly urban satire on modern relationships? An ironic, tragic insight into the demise of the nuclear family? Or the confused ramblings of a pissed thirty-something? As Bridget documents her struggles through...
13.9 €
Bridget Jones visszatért, és nem változott semmit. Nagyjából ugyanolyan, mint amikor a Bridget Jones naplója 2. – Mindjárt megőrülök! végén elbúcsúztunk tőle, onnan...
5.69 €
Bridget Jonesová, večne zasnívaná zmätkárka, je späť! Navyše už dospela do veku, keď má poslednú šancu otehotnieť. A nebola by to Bridget, keby sa jej to nepodarilo! Nie všetko sa však vyvíja podľa jej predstáv... Vypočuje si bizarné rady od opitých indivíduí...
9.8 €
Bridget Jonesová má veľký problém – prekročila tridsiatku a ešte vždy je slobodná. Veľa fajčí, popíja a okolie rada častuje bezočivými poznámkami. Striedavo úspešne bojuje s nadváhou, každý deň si úzkostlivo zapisuje prírastky na váhe, podrobne sa skúma v zrkadle...
9.7 €
This is the number one bestseller. Is it morally wrong to have a blow-dry when one of your children has head lice? Is technology now the fifth element? Or is that wood? Is sleeping with someone after 2 dates and 6 weeks of texting the same as getting married...
9.4 €
Bridget Jones is mad about the boy - the gloriously funny and heartwarming million-copy bestseller, now a major film starring Renée Zellweger. What do you do when a girlfriend's 60th birthday party is the same day as your boyfriend's 30th? Is it morally wrong...
13.95 €
Bridget Jones is back and her life is as chaotic as ever in The Edge of Reason, the number one bestseller from Helen Fielding and the major motion picture starring Renée Zellweger. 'Could The Edge of Reason really be as funny as its predecessor? The answer...
15.95 €
The new Bridget Jones novel, 8.45 P.M. Realise there have been so many times in my life when have fantasised about going to a scan with Mark or Daniel: just not both at the same time. Before motherhood, before marriage, Bridget, with biological clock ticking...
9.95 €