Bradley Tamás visszaüt - Jenő Rejtő

1.92 €

Bradley Tamás, a londoni vegyészmérnökbol lett légionista maga sem gondolta hogy a húga és családja becsületén esett csorbáért úgy fog ?visszaütni?, hogy ebbe az ütésbe majdnem maga is, szerelme is belepusztul. Csak késobb érzi meg, hogy a millió veszélyt rejto dzsungel és egy szökött légionáriusra leselkedo borzalmak ? bizony nem a legkedvezobb helyzetet teremtik a bosszúhoz. Egyetlen szerencse, hogy a ?Dalol a vadon? címu film forgatására elindult expedíció minden tagját, bár már csak haláluk után, felfalják a termeszek, és így az egész felszerelésük a bajba jutott szökevények birtokába kerül, többek között Szép Heléna jelmeze, valamint két lánctalpas kocsi is? A végig ötletes, mulatságos kalandok során az olvasó megismeri azt az igazságot, hogy az igaz szerelmet még a forró lávafolyam sem tudja felperzselni?

Podobné produkty

A légionista bosszút áll a húga és családja becsületén esett sérelemért.
2.82 €
Rejtő Jenő klasszikusai e-könyvben
0.99 €
Bradley Tamás, a londoni vegyészmérnökből lett légionista maga sem gondolta hogy a húga és családja becsületén esett csorbáért úgy fog visszaütni hogy ebbe az ütésbe majdnem maga is, szerelme is belepusztul. Csak később érzi meg, hogy a millió veszélyt rejtő...
1.57 €
Jack Reacher, a magányos igazságosztó kíváncsiságát felkelti a különleges egység új parancsnokának, Susan Turnernek az elragadó hangja. Úgy dönt, személyesen is meg akarja ismerni a nőt, ezért a hófödte Dél-Dakotából egészen Északnyugat-Virginiáig megy. A bázisra...
9.01 €
Jack Reacher, a magányos igazságosztó kíváncsiságát felkelti a különleges egység új parancsnokának, Susan Turnernek az elragadó hangja. Úgy dönt, személyesen is meg akarja ismerni a nőt, ezért a hófödte Dél-Dakotából egészen Északnyugat-Virginiáig megy. A bázisra...
14.48 €
A könyv főszereplője üldözöttje volt az elmúlt rendszernek. Ebből a könyvből megtudhatják, hogyan küldte halálba a kommunizmus áldozatait, a törvényesség mellőzésével....
5.63 €
Száztizenhét nap kómában. Egyetlen pillanat, ami örökre megváltoztatta az életet. Lelkes Anna mindössze tizenhárom éves volt, amikor egy váratlan baleset következtében kómába került, majd sokáig élet és halál között lebegett. Ezután tíz éven át küzdött azért,...
12.3 €
"A policisztás ovárium szindróma a világ leggyakoribb, reproduktív egészséget érintő megbetegedése. A becslések szerint a termékeny korú nők 8-20 százalékát érinti, akiknek majdnem a fele képtelen teherbe esni. A PCOS ezen kívül megnöveli a szívbetegségek,...
14.51 €
A ?legtöbb szülőt derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermeke bejelenti, hogy transznemű identitású. Az ilyen családokat gyakran szorítja sarokba a milliárddolláros genderipar azzal az alattomos kérdéssel, hogy mit szeretnének jobban: legyen egy halott...
7.79 €