Botrányok az ókorban - István Kertész

3.92 €

Ki lopta el a világhódító Nagy Sándor holttestét? Igaz-e, hogy a csatákban hősiesen küzdő spártai királyok nem voltak túl nagy vitézek a hitvesi ágyban? Bigámista volt-e Messalina, Claudius római császár felesége? Valóban megváltozott volna a történelem menete, ha Kleopatrának szebb az orra? Tizenöt botrányos ókori históriát ismerhetünk meg ebből az izgalmas, érdekes és nemritkán megbotránkoztató kötetből. Miközben megízleljük Lucullus lakomáját, felháborodunk a világtörténelem első biztosítási csalásán – mely után már nem is meglepő, hogy Rómában minden eladó –, és együtt éljük át az ókori olimpiák válságos pillanatait, kirajzolódik előttünk az antik világ sokszínű képe. Kertész István számos tudományos igényű, népszerű ismeretterjesztő művet írt a görögrómai korról. Ebben a kötetében egyfajta görbe tükörben láttatja a felidézett korszakot, miközben időnként saját korunk visszásságai is felsejlenek.

Podobné produkty

Báltermek, pletykák, titkos küldetések. Egy csak nőket alkalmazó nyomozóügynökség a gyengék védelmére kel a 19. század végén; beszivárognak a felső tízezer Bridgertont idéző, botrányokkal terhelt világába, ahol éles eszüket és bátorságukat bevetve lelepleznek...
13.24 €
Gazdagabbak az isteneknél, de az erkölcsöt nem ismerik. Púp vagyok a hátukon... Az Egyesült Államok legelitebb bentlakásos iskoláját uraló fiúk betolakodónak tartanak, és a fejükbe veszik, hogy pokollá teszik az életemet. Wren Jacobi csupán könnyű célpontot...
13.24 €
London legféltettebb titka hamarosan lelepleződik! Mostanában minden úriember azt találgatja: ki lehet a szépség, akinek botrányos aktképe London egyik legdivatosabb férfiklubjában van kifüggesztve? Igaz, hogy az arisztokrácia tagja? Ki lehet ennyire merész,...
14.16 €
London legféltettebb titka hamarosan lelepleződik!Mostanában minden úriember azt találgatja: ki lehet a szépség, akinek botrányos aktképe London egyik legdivatosabb férfiklubjában van kifüggesztve? Igaz, hogy az arisztokrácia tagja? Ki lehet ennyire merész,...
12.37 €
A hírhedt szélhámos, Leo Wade nem híve az elegáns estélyeknek – sokkal szívesebben múlatja az időt a londoni játéktermekben és a hölgyek budoárjában. Ám amikor az ösztöne azt súgja, hogy az elbűvölő Miss Susanna Leland lehet egy megdöbbentően szemérmetlen festmény...
14.03 €
Lehet, hogy ő az a szemérmetlen hölgy, aki a kacér festményhez pózolt? Lady Elizabeth Cabot már nem az a vakmerő lány, aki egykor volt. Most a társaság kedvence, és eltökélt szándéka, hogy maga mögött hagyja a múltat. De ki hitte volna, hogy egyetlen meggondolatlan...
15.45 €
Lehet, hogy ő az a szemérmetlen hölgy, aki a kacér festményhez pózolt?Lady Elizabeth Cabot már nem az a vakmerő lány, aki egykor volt. Most a társaság kedvence, és eltökélt szándéka, hogy maga mögött hagyja a múltat. De ki hitte volna, hogy egyetlen meggondolatlan...
13.49 €
A The New York Times-bestsellerszerző, Lorraine Heath Sins for All Seasons sorozatának legújabb kötete. A lány egy nemesembert keres, akihez hozzámehet... Noha Fancy Trewlove házasságon kívül született, szentül elhatározta, hogy teljesíti az anyja kívánságát,...
12.55 €
A lány egy nemesembert keres, akihez hozzámehet…Noha Fancy Trewlove házasságon kívül született, szentül elhatározta, hogy teljesíti az anyja kívánságát, és...
10.96 €