Boldogan a munkahelyen - Zsuzsanna Szvetelszky

9.13 €

A munkahely nemcsak egy hely, ahová bemegyünk – hanem egy tér, ahol fejlődhetünk. Miért szól annyi könyv a vezetőknek, miközben a legtöbben beosztottként dolgozunk? És miért írnak még mindig gyakran múlt századi elvekről, amikor a munka világa megváltozott – és megváltoztunk mi magunk is?Ez a könyv azoknak szól, akik a jelen kihívásaiban keresik a kapaszkodókat. Akár irodában dolgozunk, akár otthoni-munkahelyi hibrid életmódot folytató szakemberek vagyunk, legyen a munkánk szellemi vagy fizikai, egyvalami közös bennünk: nem mi vezetjük a céget, de benne élünk a mindennapjaiban. A cél: a munkahelyünket a saját fejlődésünk eszközévé tenni – nemcsak túlélni a cégben, hanem lehetőségként használni. A kötet négy kulcsterület köréépül: önismeret, társas kapcsolatok, fejlődés és változás. Megmutatja, hogyan alakíthatjuk át a mindennapi munkahelyi jelenlétet személyes értékké, sőt erőforrássá – még akkor is, ha néha idegesít a kolléga, a főnök vagy maga a rendszer. Gyakorlati tanácsokat, felismeréseket és új nézőpontokat kínál azoknak, akik nemcsak dolgozni akarnak, hanem jobban is szeretnék érezni magukat közben. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, egyetemi docens, vállalati kommunikációs szakértő. 2002-ben jelent meg a pletykáról egy monográfiája, azóta pedig írt a rejtett szervezetekről, modern társas jelenségekről, mint például a kapunyitási pánik, valamint a fenntarthatóság témájáról is.Több mint két évtizede foglalkozik szervezetek, vállalatok, közösségek, települések rejtett hálózatainak, informális kommunikációjának feltárásával. Tudományos és alkalmazott kutatási területei a pletyka pszichológiája, az informális hálózatok és a vállalati kommunikáció.A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpontjának külső kutatója, tudományos munkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetében a Szociológia Tanszék oktatója, a LINK-Group hálózatkutató központ tagja.

Podobné produkty

A munkahely nemcsak egy hely, ahová bemegyünk – hanem egy tér, ahol fejlődhetünk. Miért szól annyi könyv a vezetőknek, miközben a legtöbben beosztottként dolgozunk? És miért írnak még mindig gyakran múlt századi elvekről, amikor a munka világa megváltozott...
14.08 €
Egyre többen látják úgy, hogy a 21. századra félresiklottak a dolgok. Világszerte elképesztő méreteket ölt az élelmiszer-pazarlás, miközben tömegeket sújt az éhezés. A gazdasági és technológiai fejlődés eredményeképpen kialakult az eldobható termékek köré épülő...
13.8 €
A hírnevet számtalan jó cselekedettel lehet csak felépíteni, de egyetlen rossz mozdulattal le lehet rombolni" - mondta Benjamin Franklin a 18. században. Ez a rossz mozdulat a 21. században egy gombnyomás is lehet: már nemcsak a munkahelyi büfében vagy az irodaház...
10.36 €
Munkácsy Mihály (1844–1900) a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere, a realizmus egyik legnagyobb alakja. Művészetének kialakulására a bécsi és a müncheni akadémia...
1.94 €
Tartsd kezedben az irányítást! A lánykéréstől a Nagy Napig profi rendezvényszervező segíti a párokat a megvalósítás útján. Éves tervező, dokumentum-minták, tippek és ötletek. Többszáz jótanács segíti a tudatos párokat. Lépésről-lépésre emeli ki az igazán fontos...
18.21 €
"Zavarban vagy, amikor a munkahelyeden egy angol hang szól a telefonba? Bizonytalan vagy, ha angolul kell összeállítanod egy prezentációt? Kínosan érzed magad egy angol nyelvű értekezleten, vagy ha le kell mondanod egy fontos találkozót? Nos, itt a megoldás!...
9.42 €
Egy nő története, aki túl sokáig hallgatott.A munkahelyi bántalmazás, a megalázások és a kiszolgáltatottság világát tárja elénk – őszintén, ítélet nélkül.Ez a könyv nem vádirat, hanem feljegyzés arról, hogyan lehet a csendből kilépni, és hogyan lehet újra hinni...
7.04 €
"A pszichológiai biztonság megnyitja az utat a kiválóság felé." A modern, tudásalapú gazdaságban a siker titka az új, merész ötletekben és a folyamatos tanulásban rejlik. Ahhoz, hogy az emberek kérdéseket tegyenek fel, hangosan gondolkodjanak, illetve megosszák...
19.44 €
Hogyan növelhetjük a vállalati elkötelezettséget és tarthatjuk meg az alkalmazottakat? A munka világában ma már létfontosságú, hogy a munkavállalók megbecsülve érezzék magukat. Ez azonban komoly kihívást jelent, ha a vezetők és az alkalmazottak másképp fejezik...
15.49 €