Bloodguard - A Vérőrző (Ófölde 1.) - Cecy Robson

22.53 €

Száz év. Több tízezer gladiátor. És csak egy emelkedhet fel… A Nyíl Királyságban minden hazugság. Szürkevölgyi Leith azzal a reménnyel érkezett erre az idegen vidékre, hogy elegendő aranyat szerezhet haldokló húga megmentésére. Önként jelentkezik a gladiátorviadalokra, ezekre a kegyetlen, vérszomjas küzdelmekre, ahol csak a legerősebbek maradnak életben. Azt hitte, már nincs vesztenivalója. Tévedett – és mindent elvettek tőle. A reményt. A szabadságot. És végül az emberségét is. Csupán dühe által táplált megsebzett teste marad hátra, amelyet megacélozott a túlélésért folytatott többéves harc. Ekkor ismeri meg Maeve-et, a trónörökös tündelányt, aki megtestesíti mindazt, amit Leith megvet. Ő minden, amit gyűlölnie kellene. Az elbűvölő hercegnő azonban felkínálja neki az egyetlen dolgot, amire szüksége van: az esélyt, hogy elnyerje a hőn áhított vérőrző címet, és ezzel együtt a szabadságát. De egy titkokra és hazugságokra épülő királyságban a reménynek mindig ára van. És Leith végső bosszúja… még ennél is nagyobb árat követel. Lépj be az arénába! „Döbbenetes! A vérőrzőben minden megvan: a gladiátori küzdelmek izgalma mágiával, mitikus lényekkel, trónviszállyal és persze gyönyörű szerelmi történettel keveredik. Kötelező olvasmány minden romantasyolvasónak!”– Lucy, goodreads.com Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

Podobné produkty

OUR NEXT ROMANTASY BOOK-BINGE! PERFECT FOR FANS OF FOURTH WING! 'BLOODY UNPUTDOWNABLE' RACHEL VAN DYKEN One hundred years. Tens of thousands of gladiators. And today, only one will rise . . . Leith of Grey thought he had nothing to lose, that fighting in the...
14.95 €
Bree csupán arra vágyott, hogy sikerüljön fényt derítenie az édesanyja halálát körülvevő titkokra. Ezért épült be a Mondaszülöttek titkos Rendjébe, amelyet Artúr király lovagjainak leszármazottai tartanak fenn. Mindeközben azonban rájött, mekkora hatalmat örökölt...
18.31 €
Bree csupán arra vágyott, hogy sikerüljön fényt derítenie az édesanyja halálát körülvevő titkokra. Ezért épült be a Mondaszülöttek titkos Rendjébe, amelyet Artúr király lovagjainak leszármazottai tartanak fenn. Közben azonban rájött, mekkora hatalmat örökölt...
15.21 €
Na téma krev a hematopoéza je možné se dívat z různých úhlů pohledu. Publikace obsahuje popisnou část i bohatou obrazovou dokumentaci jak mikrofotografií jednotlivých vývojových stadií krevních elementů a samotných krevních elementů, tak i jejich vybraných...
5 €
A Hús és tűz-sorozat lélegzetelállító befejezése! A szerelem és a megszállottság közti határ még sosem volt ennyire éles. Sera ugyan megszabadult Kolistól, és visszatért szeretteihez, korántsem minden békés. A múlt árnyai kísértik, ám most először mer hinni...
30.98 €
Csak az emlékei menthetik meg a szerelmét... Felébredt egy hatalmas ősi erő. A Tűz és Hús királynője a Vér és Csont Ősi Lényévé - az Élet és Halál valódi ősi lényévé változott. És a csata, amit Casteel, Poppy és szövetségeseik vívtak, csak most kezdődött el...
19.72 €
Három év menekülés után újra az Ellenállás táborában találom magam, egy székhez kötözve, akár egy szörnyeteg.Minden, ami elől eddig menekültem, a múltam összes gonosztevője itt van, hogy még egyet rúgjanak belém. Csakhogy ezúttal nem vagyok egyedül.A horgonyaim...
12.37 €
'A match for end-of-the-world classics like Stephen King's The Stand' - New York Times Review of Books 'Breathtaking' - Heat Thirteen years ago, a catastrophic pandemic known as The Doom killed billions. For those left behind, it is a chance to build a new...
15.5 €
Blood of the Gods was written in the year 1935 by Robert Ervin Howard. This book is one of the most popular novels of Robert Ervin Howard, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings...
0.88 €