Dr. Shahed Yousaf angol börtönorvos a szó szoros értelmében mindent látott már. Élete a folyamatos vészhelyzetekről szól; túladagolás, agresszió, öngyilkosság számára mindennapos tapasztalat. Nem véletlen, hogy egyik kezét állandóan a pánikgomb felett tartja. A könyv mégis a humánum nevében íródott. Mert hiába foglalkozik csalókkal, szélhámosokkal, betörőkkel és gyilkosokkal, Yousaf doktor számára ők elsősorban betegek, és csak másodsorban rabok. Ráadásul rabbá válni nem is olyan nehéz, elég akár egyetlen rossz döntés, és bárki a rácsok mögött találhatja magát hosszabb-rövidebb időre. Yousaf doktor a társadalom perifériájára szorult emberek gondozásának elkötelezettjeként őszintén, együttérzéssel és sok humorral meséli el, milyen az ő orvosuknak lenni egy olyan rendszerben, amely krónikusan túlzsúfolt és drasztikusan alulfinanszírozott. És hogy mennyi erőfeszítésébe kerül neki és munkatársainak, hogy mégis működjön az egészségügyi ellátás. Elsősorban nekik köszönhető, hogy időnként, még a legsötétebb helyzetben is felcsillan a remény. „- Azt hiszem, ez jól ment - dobta fel Graham a labdát. - Sokkal rosszabbul nem mehetett volna - válaszoltam némileg meglepetten. - Ó, mindig lehet rosszabb - felelte Graham és Helly kórusban. - Volt orvosunk, akit fellöktek, kiütöttek, megpofoztak, leköptek. Az egyiket a saját billentyűzetével vágták fejbe - magyarázta Graham. Vártam, hogy elmosolyodjon, és hozzátegye, hogy csak viccelt, de nem, igazat mondott.  Tesztelte az elszántságomat. Vajon most összepakolok, és szólok, hogy kísérjenek a kapuhoz? Ma sem tudom, miért nem így reagáltam.”