Bethlen István - Ignác Romsics

7.3 €

A szerző Bethlen Istváról írott életrajza 1991-ben jelent meg először, 1995-ben pedig angolul is kiadták az Amerikai Egyesül Államokban. Az első és az azóta megjelent változatok - így ezen kiadás - között egyetlen lényeges különbség van: az 1993-ban Moszkvából hazakerült iratok szükségessé tették az Epilógusban eredetileg írottak módosítását. Egyértelművé vált, hogy a szovjet vezetés nem azért vitette ki Bethlent Moszkvába, mert Erdélyben vagy Magyarországon politikai szerepet szánt neki, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a magyarországi politikai életből mint zavaró tényezőt eltávolítsa. E kiadás utolsó oldalain a szerző röviden utal azokra a levelekre is, amelyeket 1944-1945-ös magyarországi szovjet házi őrizete idején Bethlen írt felnőtt- és időskori szerelmének, Széchenyi Andor Pálnénak. Ezeket a grófné leányunokája bocsátotta a szerző rendelkezésére 2015-ben.

Podobné produkty

Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal...
8.14 €
Romsics Ignác rendhagyó könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja be, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést...
10.14 €
"Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi...
12.95 €
Romsics Ignác új kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó, vagyis rebellis csoportjával foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal és befejezve az 1989-es rendszerváltókkal. Minden egyes tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik:...
7.3 €
"A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség. Abban, hogy az 1946-os párizsi békekonferencián végül mégis ez a döntés született, több tényező játszott közre. Meghatározó szerepe - az első világháború...
10.14 €
Hannibal ante portas! Hannibál a kapuk előtt! - adták tovább a hírt a rémült római polgárok i. e. 217-ben, amikor az Alpokon átkelve az ókor egyik legnagyobb hadvezére seregei élén az örök város felé közeledett. Romsics Ignác új kötete első részének címe arra...
12.95 €
"Mélyen vallásos (pietista) neveltetése ellenére kora legtöbb nagy gondolkodójához hasonlóan Kant is hitt az ész erejében és a gondolkodás minden korlátozás nélküli autonómiájában. A felvilágosodás […] az ember kilábolása a maga okozta kiskorúságból. Sajnos...
19.72 €
Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolkodást, és akik - noha gyakran eltérő válaszokat adtak közös...
12.95 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
7.3 €