Berta Isla - Javier Marías

7.3 €

Berta Isla és Tomás Nevinson Madridban találkoznak az 1960-as évek végén. Fiatalok, szerelmesek, és elhatározzák: együtt élik le az életüket. A félig spanyol, félig brit Tomásnak kivételes tehetsége van az idegen nyelvekhez, sőt az akcentusok, nyelvjárások és egyéni beszédmódok utánzásához is. Mikor a fiú Oxfordba kerül, ezt a különleges képességét ismerik fel, és beszervezik az MI6-hez, a brit titkosszolgálathoz. Amikor tanulmányait befejezve Tomás visszatér Madridba, hogy végre összeházasodjanak Bertával, tudja, a korábban közösen tervezett jövőjük immár örökre odaveszett. Két gyerekük születik, de az életüket szinte egymástól elszigetelten élik a férfi rejtélyes küldetései miatt. A Falkland-szigeteki háború kitörésekor Tomás Londonba indul, de nem tér haza. Felesége rendületlenül hisz abban, hogy visszakapja a férjét, pedig a titkosszolgálat – információk híján – halottnak nyilvánítja. Eközben Tomás álnéven éldegél egy angol kisvárosban, s arra vár, hogy visszatérhesen régi életéhez… A Berta Islában Javier Marías egy titkolózásra és elhallgatásra épülő kapcsolatot tár elénk, melyet áthat a színlelés, a gyanakvás és a haraggal fűszerezett hűség. A spanyol szerző új regényében is az emberi lélek legbensőbb titkait fürkészi, miközben a sorsunk megváltoztatásának vágyáról és a magunkra mért száműzetésről mesél.

Podobné produkty

Juan Ranz diplomáciai tolmács, aki az emberek minden gesztusát, rezdülését, szavát hol tudatosan, hol önkéntelenül is „lefordítja" és értelmezi. Mindeközben férfiak és nők viszonyáról, a hivatásáról, hatalmi játszmákról, a felelősségről és az idő természetéről...
6.73 €
María, a madridi könyvkiadó munkatársa hetek óta észrevétlenül figyel egy házaspárt, akik mindennap ugyanott reggeliznek, ahol ő. Egyik alkalommal egy újság címlapján látja viszont a férfit, akit brutális módon megkéseltek egy parkolóban. Később megismerkedik...
6.73 €
1980-ban Juan de Vere - avagy az „ifjú De Vere", ahogy a regény idősebb szereplői atyáskodva szólítják - az egyetemet épp csak elvégezve titkári állást vállal Madridban Eduardo Murielnél, az excentrikus, valaha sikeres producernél és rendezőnél, akit a...
8.14 €
1980-ban Juan de Vere - avagy az "ifjú De Vere", ahogy a regény idősebb szereplői atyáskodva szólítják - az egyetemet épp csak elvégezve titkári állást vállal Madridban Eduardo Murielnél, az excentrikus, valaha sikeres producernél és rendezőnél, akit a rajongásig...
16.07 €
Award-winning author Javier Marías weaves a darkly thrilling tale of love, betrayal and lives played out in the unhappy shadow of history As a young man, Juan de Vere takes a job that will haunt him for the rest of his life. Hi employer is Eduardo Muriel: a...
11.95 €
Spanyolországot az 1990-es években a baszk szeparatisták terrorhulláma sújtja. Ekkor keresi meg egykori főnöke egy utolsó ajánlattal - az olvasók által Berta Isla férjeként megismert - Tomás Nevinsont, a brit titkosszolgálat nyugalmazott tagját, aki visszavonultan...
16.9 €
Tomás Nevinson, a retired MI6 agent, is working for the British Embassy in Madrid when his former handler, the sinister Bertram Tupra, offers to bring him back inside for one last assignment. His mission: to catch and, if necessary, kill a terrorist gone to...
14.95 €
Javier Marías legjobb regénye - El País. Sokkal inkább elfelejti az okozott kárt az, aki okozza, mint az, aki elszenvedi, az ember gyakran elfelejti azt, amit mond, tesz vagy leír, de csak ritkán azt, amit hall, olvas vagy elszenved. Spanyolországot az 1990-es...
10.98 €
Javier Marías (nar. 1951) patří k největším objevům nastupující spisovatelské generace ve Španělsku. Vycházet začal v polovině 80. let a mezinárodní věhlas mu přinesly dva romány z 90. let. Román Vzpomínej na mě zítra při bitvě vtáhne čtenáře do děje již první...
10.4 €