Bérgyilkosok veszélyes korban - Deanna Raybourn

9.8 €

A Múzeum fedőnevű szervezet bérgyilkosok elit hálózatát foglalja magában. Az Eredetvizsgálat részlegük jelöli ki a célpontokat. A Beszerzések garantálja a szükséges eszközöket. Az Időszaki kiállítások kezeli az épp rendelkezésre álló erőforrásokat. Az Igazgatótanács hozza a döntéseket, és lendíti mozgásba az eseményeket. Billie, Mary Alice, Helen és Natalie negyven évig dolgozott a hálózatnak, és iktattak ki célszemélyeket a világ minden pontján. A módszereik mára jobbára elavultak, de ők nem érzik még, hogy eljött volna a nyugdíjazásuk ideje. Pláne nem akkor, amikor ez valójában a likvidálásukat jelenti, azon a búcsúajándéknak szánt, fényűző hajóúton, amire a munkáltatójuk fizette be őket. A négy operatív ügynök pedig nem szeretne idő előtt távozni az élők sorából, ezért saját magukat mentve összeállnak egy utolsó küldetésre. Egy küldetésre, ahol senki és semmi nem állhat útjukba. Lehet ugyanis, hogy mind betöltötték már a hatvanat, de továbbra is ugyanolyan halálosak, mint fénykorukban. Deanna Raybourn regénye változatos helyszíneken játszódó, izgalmas bevetésekkel tarkított történet, és egyben elgondolkodtató szembenézés az öregedéssel. A Bérgyilkosok veszélyes korban a New York Times bestseller listáján nyitott, jelölték a thrillerirodalom egyik legnevesebbnek számító díjára, a Barryre, illetve az olvasók beszavazták a Goodreads könyves közösségi oldal legjobb tíz thrillere közé a megjelenése évében.

Podobné produkty

A Múzeum fedőnevű szervezet bérgyilkosok elit hálózatát foglalja magában. Az Eredetvizsgálat részlegük jelöli ki a célpontokat. A Beszerzések garantálja a szükséges eszközöket. Az Időszaki kiállítások kezeli az épp rendelkezésre álló erőforrásokat. Az Igazgatótanács...
13.46 €
Eternal crime, avagy örök bűn, ami nem hagy minket élni.
1.41 €
A terroristák mindent elvesznek tőle... Kivéve a vágyat, hogy bosszút álljon. A nagy sikerű történet a mozikban! Mitch Rapp CIA-ügynök nem volt mindig az elit egység tagja... Fiatalon sikeres atlétaként élte a boldog amerikaiak életét, amíg a Pan Am 103-as...
6.73 €
Családi ?titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlat és társadalmi feszültség, ígéret és árulás, veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás kavarog Margaret Atwood Booker-díjas regényében. 1945-ben Laura Chase autójával a szakadékba zuhan. Baleset vagy...
8.42 €
Sim asszonynak pénzre van szüksége. Elvesztette a férjét és az állását, és három szájat kell etetnie. Ha nem talál hamarosan munkát, ő és gyermekei elveszítik az otthonukat. Válaszol egy homályos álláshirdetésre a Smile Nyomozóirodánál, arra számítva, hogy...
13.8 €
Sim asszonynak pénzre van szüksége. Elvesztette a férjét és az állását, és három szájat kell etetnie. Ha nem talál hamarosan munkát, ő és gyermekei elveszítik az otthonukat. Válaszol egy homályos álláshirdetésre a Smile Nyomozóirodánál, arra számítva, hogy...
19.72 €
Várszegi Csaba néven csendesen élő férfiról senki meg nem gondolná, hogy évekig ő volt Európa egyik legprofibb bérgyilkosa. Csaba nyugodt kis élete azonban egy telefonhívással megváltozik. A megbízást egy férfitól kapja, a célpont egy olasz-magyar kettős állampolgárságú...
5.63 €
Brezan alezredes élete nem egyszerű manapság. Feleségével egyre bonyolultabb a kapcsolata, két gyermeke is több figyelmet igényelne, miközben egy olyan ügy súlya nehezedik rá és nyomozói...
9.83 €
A Bérgyilkossági ?Iroda Kft. főnöke egykori orosz anarchista, aki Amerikában „vállalkozóként” irtja a korrupt elit tagjait. Munkatársai tudósok(!), s ő maga is „behajtotta életében...
2.51 €