Beretva és tőr - Gyula Böszörményi

7.74 €

1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre. Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog? Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak - pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik! Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságokban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!

Podobné produkty

Már a démonok irányítanak. Sőt, kiváltság, ha benned élnek. Létezhet jóság és remény ott, ahol ennyi a sötétség? A Városban újra démonlégiók uralkodnak, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb gruftiosztag tart még ki, őrizve és csendben...
12.39 €
Kis Titinél minden nap egy új kaland! Kísérd útján a messze földön híres nagycsoportos óvodást és homoksüti-péket, és ismerd meg családját, barátait és ovis társait - valamint a különös lényeket a fiú körül, Gondmanót vagy Hupli-Hahó Kopottgatyót, a játszótéri...
11.26 €
A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat! Mióta Lilith édesanyja elhunyt, a lány apjában egy alkesz démon él. A férfi azóta kegyetlen és nem törődő. Lilith úgy érzi, hogy mindkét szülőjét...
11.26 €
Nehéz elfogadni, hogy a gonosznak emberarca van. És még nehezebb belátni, hogy az ember a Föld legveszedelmesebb állata. Böszörményi Márton fenevadja is ember, bármennyire szeretnénk szörnyet csinálni belőle. Egy fantazmagóriákra szűkült elme, egy perverzió...
11.24 €
Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában, azt csak Lopotnyik tudja. Meg a barátja, Luca.Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, egy macska. Kopott szőrű, tépett fülű, kalandkereső kandúr, akinek meg sem rezzen a bajsza, ha egy hatalmas,...
8.45 €
Hold Anyó elégedetten csodálja Ég Atyácska legújabb teremtményét, az embert. Szép is, ügyes is, sok mindent tud majd csinálni - mégis, valami mintha hiányozna... Hamar rájönnek, hogy az egyforma emberek bizony elég unalmasak lesznek. De mivel dobhatnák fel...
8.45 €
KITT... Üdvicsek, kiscsókák, itt ismét Mark, a nagyvárosi kölyöknyomozó szövegel bele az éterbe, méghozzá (ezt kapjátok ki!) IMMÁR AZ ÖTÖDIK ESZEMENT KALANDJÁT MESÉLVE EL! Kagylózz hát ezerrel, mert most kiderül, hogy kicsit sem MENŐ, ha folyton eltaknyolsz...
10.71 €
Kitárulkozás ez, kicsinyke sztriptíz: hátha érdekel valakit, honnan jött az a fura fazon, aki megírta Gergőt és az álomfogókat, aztán később Ambrózy bárót és Milit. Böszörményi Gyula József Attila-díjas író 1964-ben született. Aztán valamicskét élt családban,...
8.06 €
Ez a regény különös körülmények között született. A szerzőt egy korábbi misztikus thrillerének megjelenése után megkereste egy férfi, aki elmesélt neki egy hátborzongató történetet, ami egy elhagyatott elmegyógyintézet széfjében talált dokumentumokkal veszi...
10.11 €