Benáresz a kapu - Ferenc Tolvaly

13.46 €

Tolvaly Ferenc az El Camino - Az út, a Tibetben a lélek és a Boszporusz felett a híd című regényeinek életválsággal küzdő főszereplői előtt utazásaik során tárulkoznak fel az útkeresés és az újrakezdés lehetőségei. A lelki megrázkódtatásokkal teli, életre szóló nagy kalandok. A Benáresz a kapu Indiába visz el, és a hinduizmus ősi-élő sokrétű vallásából merít. A főhőst felesége hirtelen, látszólag magyarázat nélkül hagyta el. Gyötri a kétség, "hajtja az értelmetlen múlt, a jelen kényszere és a jövő bizonytalansága". Szinte menekül Indiába, ahol fotóművészként objektíveket cserélve "néz", de a képeket önmagán átszűrve "lát". A porban, útszélen, hamuban, garázsműhelyben, tenyérnyi járdán élők tekintetében felfénylő mosoly megérinti legbelső lényét. Kitárul előtte az isteneket mindenben maguk körül érző emberek nyugalmának titka, miközben a szeretet is többszörösen átértékelődik benne. Egy idő után nem a kétségbeesett, megcsalt férj önsajnálata, hanem a magát is felfedező férfi ír eszméléséről. Megállít egy-egy pillanatot, és megpróbálja "lélekben elraktározni és visszahelyezni élete mozaikképeit a számára újraéledő valóságba." Az olvasó a főhőssel együtt, tiszta szívvel tudja követni az utat, amely a kanyargó, színes világon, India elképesztő szegénységű és átmenetek nélkül pompázatos templomépületű városain, falvain, sivatagain keresztül vezet szent folyója, a Gangesz partjára, a lélek kapujához. Mint Tolvaly Ferenc korábbi művei, így a Benáresz a kapu is olvasás közben átélhető, önismereti-tisztulási folyamatot kínáló hatalmas zarándoklat.

Podobné produkty

Miféle útikönyv ez? S tényleg az-e? Hiszen csak egy XVI. századi térkép van benne, nincs benne jó vendéglők listája, s bizony fénykép sem... Tolvaly Ferenc ötödik regénye Szent Jakab útján, a 800 km hosszú, Santiago de Compostela-i zarándokúton kalauzol végig....
11.27 €
Egy legendás gyáralapító…Egy eltökélt fazekas világraszóló felfedezései…Júlia, Miklós és Teréz - a Zsolnay-testvérek mindent elsöprő tehetsége…Vay,...
8.45 €
Tolvaly Ferenc regénye egy újabb lélekutazás. Hőse ezúttal Katalónia lenyűgöző kulisszái között keresi önazonosságát, az öncsalás nélküli hitet, a megbékélést...
8.42 €
Már a regény címe is érzékelteti: Tolvaly Ferenc a Szent Jakab-zarándoklattal elkezdett lélekútjának utolsó állomásához érkezett. Az El Camino Az Út, Tibetben a lélek,Boszporusz felett a híd, Benáresz a kapu című regényei feltárják egy-egy világvallás misztériumait,...
12.5 €
A Trónok harca-sorozat alkotója, producere és forgatókönyvírója New York Times-bestseller, díjnyertes, negyven országban kiadott regényének régen várt, új kiadása. A nácik kegyetlen ostromgyűrűjében vergődő Leningrádban Lev Benyovot letartóztatják fosztogatásért,...
12.66 €
Tíz gyanúsított. Tíz rablás. Egy újabb lehetetlen rejtély, amit csak Ernest Cunningham oldhat meg. Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam. Az ajtókat lezárták,...
16.85 €
Fecske Csaba idén (március 10.) tölti be 60. évét, s életműve kéttucatnyi kötetének a fele kisebb olvasóihoz szól. A népdaltól is ihletett míves, bensőséges lírájában a szülőföld és a természetszeretet, az évszakok csodálata, a család öröme is szüli a költő...
9.62 €
Egy nyomozó első gyilkossági ügye Egy tetováló művész halálos titka És egy őrült sorozatgyilkos, aki újra lecsapni készül... Mikor a brightoni tetováló, Marni Mullins megnyúzott holttestet talál, a frissen előléptetett Francis Sullivan felügyelőnek szüksége...
11.58 €
Egy, két, lássam a vért. Három, négy, nyúzom és nézd. Öt,hat, mi van a tetoválás alatt. Hét,nyolc, kivágom neked is hamar. Egy rendőr első gyilkossági ügye....
9.83 €