Bélügyek - Giulia Enders

9.29 €

A bélrendszer közel 8 méter hosszával a legnagyobb szervünk, mégis kínos beszélnünk róla. Pedig ha meggondoljuk, hogy immunrendszerünk 80 %-ban a beleink állapotától függ, akkor ez nem kis dolog. Egyre nyilvánvalóbb - tudományos adatok igazolják -, hogy a túlsúly, a depresszió, a különféle allergiák és számos komoly betegség mind-mind összefüggenek beleink állapotával. Ha tehát egészségesek akarunk maradni, törődnünk kell az emésztésünkkel. Giulia Enders fiatal német kutatóorvos könnyed hangvételű könyvében közérthetően és szellemesen kalauzol el a belek világába. Számos praktikus tanáccsal is szolgál, hogy a sokak életét megkeserítő kisebb-nagyobb emésztési gondoknak végre búcsút lehessen inteni.Egy évvel ezelőtt talán kevesen fogadtak volna arra, hogy 2015 legnagyobb ismeretterjesztő sikerkönyve egy 24 éves német orvostanhallgató emésztésről és más „bélügyeinkről" szóló könyve lesz itthon és egész Európában. Pedig így lett: Giulia Enders Bélügyek (Darm mit Charme) című könyvéből hazájában több mint 1 millió példányt adtak el, míg Magyarországon egy éven belül már a hetedik változatlan kiadás került a boltokba.

Podobné produkty

A bélrendszer közel 8 méter hosszával a legnagyobb szervünk, mégis kínos beszélnünk róla. Kakilás, hányás, hasmenés… pfuj, gusztustalan! Pedig ha meggondoljuk, hogy immunrendszerünk 80%-ban a beleink állapotától függ, akkor ez nem kis dolog. Egyre nyilvánvalóbb...
14.08 €
"A thrilling journey through health and disease - seen through the secret lives of our cells and organs." TIM SPECTORThe international bestselling author of Gut returns with a spellbinding voyage through the human bodySometimes we need to look inward to better...
22.99 €
Střevo bylo dosud černou ovcí mezi orgány, o níž bylo člověku nepříjemné hovořit. Tato image se nyní mění. Nadváha, deprese i alergie souvisí s narušenou rovnováhou střevní flóry. Takže pokud se chceme ve svém těle cítit dobře, žít déle a být šťastní, musíme...
19.9 €
A 10 éve töretlenül sikeres Bélügyek szerzőjének új könyve!Giulia Enders újabb felfedezőútra indul testünk belsejébe, és alapvető kérdéseket vet fel a működésével kapcsolatban: Mit taníthat nekünk az immunrendszer a biztonságról? Hogyan segíthet a sebgyógyulás...
12.11 €
A 10 éve töretlenül sikeres Bélügyek szerzőjének új könyve! Giulia Enders újabb felfedezőútra indul testünk belsejébe, és alapvető kérdéseket vet fel a működésével kapcsolatban: Mit taníthat nekünk az immunrendszer a biztonságról? Hogyan segíthet a sebgyógyulás...
18.31 €
Črevá zohrávajú v našom tele dôležitú úlohu, no neprávom ich podceňujeme. Mladá nemecká lekárka Giulia Enders v tejto knihe vysvetľuje, ako fungujú a aké majú súvislosti s inými orgánmi či našou celkovou pohodou. Nečakajte však nudné traktáty. Autorka zhrnula...
8.99 €
Črevá zohrávajú v našom tele dôležitú úlohu, no neprávom ich podceňujeme. Mladá nemecká lekárka Giulia Enders v tejto knihe vysvetľuje, ako fungujú a aké majú súvislosti s inými orgánmi či našou celkovou pohodou. Nečakajte však nudné traktáty. Autorka zhrnula...
14.5 €
PODAŘÍ SE STEVOVI ODHALIT IDENTITU TAJEMNÉHO ZÁŠKODNÍKA DŘÍV, NEŽ BUDE POZDĚ? Steve a jeho kamarádi se vrací ve třetí knize ze světa Minecraftu. Tentokrát se chce zúčastnit soutěže nejlepších stavitelů na Houbovém ostrově. Toto dobrodružství si samozřejmě nemohou...
5.99 €
Audiokniha Enderova hra, kterou napsal Orson Scott Card. Lidstvo čelí hrozbě třetího útoku vojsk mimozemské civilizace, jejichž předchozím invazím se jen těsně ubránilo díky zásahům geniálního velitele. Armáda považuje za nutné vychovat jeho nástupce, který...
11.96 €