Bécs ostroma - Ursu Horia

5.61 €

Bécstől keletre, Bukaresttől nyugatra, egy erdélyi kisvárosban, Végaknán vagyunk, ahol a Monarchia visszhangjai lassan elhalnak a rendszerváltás utáni átmeneti korszak tipikus alakjainak lelkében és életében. 1995 decemberének végén, a szocializmusból kapitalizmusba botladozó korszak határán az emberek már nyugodtan elmehetnek és el is mennek, a visszatérők és maradók egymás szemében is a vesztesek táborát gyarapítják. Végakna mindenekelőtt az elfeledett vagy mellőzött Erdély, amiről lassan már csak az előítéletek és közhelyek szókészletével tudunk beszélni. A fiktív városban Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Marosújvár és Nagyenyed utcáit, tereit, intézményeit, temetőit (!) ismerjük fel. A város régi, „birodalmi” fénye az idősek visszaemlékezéseiből és a fiatalok álmodozásaiból sejlik fel. A mindenki által Karolina térként azonosított városközpont volt már Ferenc Ferdinánd tér, majd Augusztus 23-a tér, jelenleg pedig a Nemzeti Megbékélés Tere nevet viseli. Az egykor színes – „multikulti” – városra előbb a kommunizmus szürkesége borult, a rendszerváltás utáni kivándorlás pedig elhozta a végső sivárságot; egyre több „űrnek” kell emléket állítani – a városvezetés kis réztáblákkal jelöli a „germán űr” és a „zsidó űr” helyét. A perifériára szorult és alkonyba borult városban a halogatás az egyetlen érvényes életforma.

Podobné produkty

,,A mennyezeten Széth isten képe díszelgett: tátott szájával a föld felé fordult, és e hatalmas nyílásba úgy repültek a holt lelkek, mint bogarak a gyertya lángjába. A falak mellett nagy, fonott kosarak pihentek, bennük tucatnyi különféle színű és méretű, tekergőző...
16.1 €
A végítélet utáni világ metropolisza, Sztambul fölé hét gigászi torony magasodik. Itt, a fellegek közt él Saraf al Arun szultán, a birodalom ura, s vigyázza a behatolóktól...
9.27 €
Stephen King szerint félelmetesebb regény, mint bármi, amit Stephen King valaha írt. Irán vezetésével öt arab hadsereg brutális győzelmet arat Izrael ellen, amely megszűnik létezni. Néhány...
9.83 €
Ez itt éppen egy borsodi srác története, aki szerencsét próbál a felnövésben, az ingoványos irodalmi szcénában, a kétezer-tízes évtizedben, a bűnös nagyvárosban, Ká-Európában, a felgyorsult, amerikanizálódott világban, a Föld nevű bolygón (stb.). Vagyis az...
3.38 €
A Balaton Akadémia gondozásában jelent meg Fekete Gyula A lehetetlen ostroma című könyve.
1.69 €
A körülzárt városban brutális gyilkos szedi áldozatait... A Krimiírók Szövetségének Nemzetközi Dagger Díja. Spanyolország, 1811. A napóleoni háborúk során a franciák könnyűszerrel foglalták el Spanyolország nagy részét, de a tengerparti kikötőt, Cádizt már...
7.86 €
A Beszterce ostroma nem történelmi regény, hanem szatirikus korrajz, amely a kiegyezés utáni időkben játszódik. Két szálon fut a cselekmény, amely csak a harmadik részben kapcsolódik össze. Pongrácz István nem akarja elfogadni, hogy a világ megváltozott, a...
10.99 €
Pongrácz István grófnak az volt a mániája, hogy gondolataiban, szokásaiban egy középkori várúr szerepébe képzelte bele magát. Nem fogadta el kora, a XIX. század utolsó harmada életformáit, középkori őseinek életét akarta élni. Nedeci ódon várában fegyveres...
0.7 €
Mikszáth munkásságának legértékesebb darabjai, a novellák és az országgyűlési karcolatok mellett, regényei. A Beszterce ostroma (1895) Mikszáth egyik legolvasottabb regénye. Nem véletlenül. A groteszk elemeket is hordozó mű középpontjában egy negatív, mai szóhasználattal...
3.63 €