Bánom is én - Naplók 1953-1961 - Tibor Szobotka

12.87 €

Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953-1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással. Szobotka is javította utólag saját szövegeit, egyes részeket gondosan kitörölt vagy átsatírozott. Ám a naplókat férje halála után Szabó Magda is ellátta széljegyzetekkel. "Ezt hiába radíroztad ki, erre emlékszem" - írja egy helyen az írónő. Az efféle megjegyzések, illetve az egyes lapok tetejére írt kérdések teszik igazán elevenné a szöveget. Az író kezdetben a napi események tényszerű megörökítésére törekedett, feljegyzései által megismerhetjük mint tanárt, egyetemi oktatót, műfordítót és irodalomtörténészt. Az idő múlásával, a nehéz, zaklatott életkörülmények hatására azonban egyre gyakoribbá válnak a történésekhez fűzött kommentárok, reflexiók, melyekből nyomon követhető az elszenvedett méltánytalanságok nyomán beinduló érzelmi hullámvasút, ami egész életét végigkísérte. A feljegyzésekben természetesen felesége, Szabó Magda szereplőként is állandóan jelen van. Munkásságának egyik legfontosabb időszaka, prózaíróvá válásának folyamata is elénk tárul, csakúgy, mint a kapcsolati háló, a szellemi-kulturális közeg, amelybe a házaspár tartozott. Feltűnnek a korabeli művészeti élet szereplői, s érzékletes képet kaphatunk arról, hogyan teltek az ötvenes években az író házaspár hétköznapjai és ünnepei. Szobotka Tibor naplói tehát személyes és kordokumentumok is, melyek visszarepítenek minket az időben. Így lesz ez a kötet meghívó a múltba, melyet Szobotka Tibor küldött nekünk.

Podobné produkty

Aki fellapozza e regényt, már az első oldalakon magát tükör előtt meztelenül illegető szerelmespárról olvas, később forró és kevésbé forró együttlétekről, titkos bordélyházról, pezsgőben fürdetett kisvárosi primadonnáról. "Ölelni akarom a meztelen testedet"...
11.26 €
A hobbit A Gyűrűk Ura előzményeként született híres mű, amelyet a jelentős Tolkien-kutató szerző korszerűsített, bővített és jegyzetekkel látott el. A Szobotka Tibor fordításában, 1975-ben megjelent mű terminológiailag is megújított változata új részekkel,...
28.14 €
Hogyan értékelhetjük az elmúlt húsz év magyar labdarúgását? Milyen változások történtek a magunk mögött hagyott két évtized hazai futballjában? Kérdések, amelyek,,a tízmillió szövetségi kapitány országában" szinte mindennaposak, és nemcsak a szurkolókat, hanem...
19.69 €
Célestine, a szobalány mesél tucatnyi tisztes polgárcsaládnál töltött szolgálatának éveiről, a nevetséges és elviselhetetlen emberi alávalóságról.
4.76 €
Egy apa. Egy fiú. Egy futballcsoda.Szoboszlai Dominik sztorija, ahogy még nem ismerted.Az első magyar focista, aki angol bajnoki címet nyert, és akinek az életét most az édesapja meséli el.Honnan indult?Milyen pofonokat kapott az élettől?Hogyan küzdötte fel...
12.93 €
Vajon Evie képes meggyőzni két rivális szerelmét, hogy működjenek együtt? Az életük múlik rajta. Szívszorító döntések Evie-t szinte elvarázsolja a nehézségek nélküli élet a Halálnál, mígnem Jacket elkapják a Szeretők, a két legrettenetesebb Arkánum. Bármit...
12.25 €
Szeretnél az idővel kapcsolatos ismeretekben otthonosan mozogni? Ez a színes, matricás iskolai foglalkoztató füzet szórakoztató formában segít abban, hogy megtanuld az óra leolvasását, különösen az analóg óra értelmezését, amely a mai digitális világban kihívást...
3.94 €
Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra. - Minden játékban végzett velem? - Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt. - Vagyis mások öltek meg... Nyertem már játékot?...
10.71 €