Bánatorgia - Kálmán Mari

2.23 €

Az öregedés mosolyt, és könnyeket fakasztó folyamatát mutatja be a regény, három különböző karakterű, társadalmi- és családi helyzetű férfi hétköznapjain és magánéleti bonyodalmain keresztül. A regény főszereplője, Bagoly úr. „Ezt a nevet a felesége ragasztotta rá, abból az alkalomból, hogy elhanyagolhatónak éppen nem mondható orrnyergére új, fekete szarukeretes szemüveg került. Az előzőt elhagyta. Meg az azt megelőzőt is. Általában elhagyta a szemüvegeit. Mikor azonban a felesége gúnyos pillantását meglátta, tudta, hogy ezzel a darabbal egy életre össze lesz nőve.”Az események a 70-es, 80-as évek Budapestjén játszódnak, de elvezetnek Amerikába, egy luxus színvonalú öregek otthonába is, megmutatva, hogy a biológia törvényei mindenütt egyformán hatnak. A kisregény öreg emberekről, de nem elsősorban öreg embereknek szól. Az ábrázolás humora, humánuma közelebb hozza az öregedés és az időskor életszakaszát azokhoz is, akik ma még távolinak érzik azt.

Podobné produkty

Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután...
33.8 €
Vera, Kamilla és Adél a középiskola óta legjobb barátnők. Az elmúlt ötven évben jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, és immár a nyugdíjasok kissé unalmas, de legalább szabad életét élik. Egy nap azonban ez az élet a feje tetejére áll, amikor Vera véletlenül...
12.65 €
Elf és Yoli nővérek. Elf világhírű zongorista, elbűvölő, gazdag, boldog házasságban él - és meg akar halni. Yoli elvált, összetört, vicces, mindig más ágyában köt ki, miközben az igazi szerelmet keresi - és kétségbeesetten meg akarja menteni a nővérét. Mikor...
12.9 €
Férfinak ?lenni nem könnyű, a regény hőse ezzel a keserű igazsággal régóta tisztában van. Helyzetét az sem teszi könnyebbé, hogy évek óta olcsó akciókrimiket ír, és ellentétben népszerű főhősével, a sármos és kemény öklű zenetörténész Devon Balagannal, messzire...
9.83 €
Szívmelengető olvasmány mindazoknak, akik szeretik a macskákat, és azoknak, akik csak ezután fogják megszeretni őket Egy homályos kiotói sikátorban, egy régi épület negyedik emeletén várja pácienseit a Nakagjó Lélekgyógyászat, ahol mindenki ugyanabban a különleges...
16.05 €
Mladý český učitel přijíždí učit místní děti číst a psát. Ony ho učí podpalovat oheň v kamnech kukuřičnými středy. Toulaví psi, rozšlapané moruše, kvetoucí zlatobýly, vzdálený hukot Dunaje. A postupně přicházejí vzpomínky, jako by se věci přiházely znovu: léta...
11.7 €
"Maky István elõkelő földbirtokossal ösmerkedtem meg e nyáron egy cseh fürdőben. Az öregúr a leányával, özvegy Maky Máriával volt ott. A férj is Maky volt. A Makyak a felvidéken...
1.94 €
"A szerelem bolonddá tesz." Úgy tűnik, a bolond szerelem a Roux család osztályrésze, és Ava Lavender, a madárszárnyakkal született lány örökségének kulcsa is. Ava felderíti Franciaországból Seattle-be költözött, különös családja még különösebb, huszadik századon...
9.65 €
Úgy tűnik, a bolond szerelem a Roux család osztályrésze, és Ava Lavender, a madárszárnyakkal született lány örökségének kulcsa is. Ava felderíti Franciaországból...
5.61 €