Babona és varázslat - Alfred Lehmann

16.1 €

Soha sem volt szándékom, hogy agitátornak csapjak fel. Óhajtásom nem egyéb, mint hogy mindannak, a mit általában, abban a körben, melyhez tartozom, babonának tekintenek, lehetőleg tárgyilagos, tudományos magyarázatát adhassam. Magyar olvasóimat tehát tisztelettel arra kérem, ne tévesszék szem elől, hogy e könyv messze országban íródott. Így azután a helyett, hogy megütköznének rajta, mint adalékot a jelenkor művelődéstörténetéhez nyugodtan fogják olvashatni. írja könyvéről dr. Alfred Lehmann. Jelen mű az 1900-ban megjelent magyar nyelvű kiadás hasonmása. A tisztelt Olvasó egy olyan kultúrtörténeti kuriózumot tart a kezében, mely több évezred babonás-mágikus világképét és csodáját mutatja be tudományos igényességgel.

Podobné produkty

Boszorkányok garázdálkodnak a vad rengetegben, minden fa mögül veszély leselkedik Ábránd harcos ugyan, de van egy varázsigés könyve. Czár varázsló ugyan, de kezén veszélyes boszorkányjelet visel. Ábrándot és Czárt elképzelhetetlenül magas fal választja el egymástól....
11.9 €
Az élet sokkal virágzóbbá és – nyíltan anyagilag bőségesebbé – vezetése általánosságban véve jó és határozottan erős ötlet, de még jobb lesz, ha olyan szellemek, mint a dzsinnek vezetnek minket és segítenek elérni a pénzzel kapcsolatos céljainkat. Ez egy nagyon...
9.41 €
A pszichológus-író 12 kötetes, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyvsorozata bűbájos gyakorlatokkal segít lefektetni az érzelmi intelligencia építőköveit: érzelemfelismerés és -szabályozás, feladattudat, figyelem, együttérzés, kezdeményezés, társas képességek...
9.86 €
Mit gondolsz, minden iskolába készülő kisgyermek megérdemli az iskoláravaló tartalmas felkészülést? Szerintem igen. Milyen jó lett volna, ha annak idején, ha az én Szüleimnek is segítvalaki, hogy miként is készítsenek fel az iskolára! De jó lett volna, halegalább...
15.46 €
,,Mágikus képességeinket és ismereteinket csakis a közjó érdekében használhatjuk." MINDEN NAPSZAKNAK MEGVAN A MAGA VARÁZSLATA... Amikor szivárvány ragyog az égbolton, Luca órarendjében fényúszás és madárhangtan szerepel. Ő és az ikertestvére, Nóra ugyanis egy...
11.25 €
Verses színező az elvarázsolt kert apró lakóival és több mint ezer strasszkőmatricával.
7.01 €
Vajon mi minden lapul ebben a táskában? Nyisd ki gyorsan, hiszen a sok-sok unikornisos matrica és mondókás színezőoldal csak a te felfedezésedre vár! Ragassz, díszíts, színezz, fejleszd kreativitásod, és vidd magaddal mindenhová a varázstáskádat!
7.01 €
Hajtsd ki a különféle tapintású fülecskéket, és less be mögéjük. Vajon ki rejtőzik ott?
9.86 €
A Varázstoll - Színek egy különleges vízzel festhető színező, amely a gyerekeket a színek és formák világába vezeti. Találkozz a zöldségek élénk színeivel, fedezd fel a természet árnyalatait, és merülj el a fantázia birodalmában, ahol szivárványok és tündérek...
7.01 €