Azóta is élek - Géza Bereményi

12.9 €

A megannyi műfajban és műnemben alkotó Bereményi Géza 1970-ben A svéd király című novelláskötetével kezdte irodalmi pályáját. Megjelenésekor a mindössze 24 éves szerző kötetbeli alteregójához, Dobrovicshoz hasonlóan az „induló tehetségek közé tartozott”, már első írásaiban is megjelentek későbbi nagy témái, az ős- és hőskeresés, a Teleki tér és nagyszülei legendáriuma. Alkotói figyelme később a dalszövegek, a színház és a film felé fordult, miközben továbbra is fontos műfaja és eszköze maradt a novellisztika, több későbbi filmjének (Eldorádó, Hóesés a Vízivárosban) az ősváltozata eredetileg elbeszélés volt. A korábban megjelent könyvekből maga a szerző válogatta a mostani kötet anyagát, helyenként új címeket adott a novelláknak. Az olvasó pedig eredendő mozgásában, eleven hullámzásában érzékelheti és láthatja a Bereményi-mitológia alakulástörténetét, bizonyos motívumok és figurák megszületését és tovább-formálódását, a kiválás és az elvegyülés gesztusait, az otthonvesztés és a hazatalálás következményeit. 2021-ben a Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a 75 éves Bereményi Gézát.

Podobné produkty

A sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket....
12.95 €
"Két téma is felmerült bennem korábban. Először azon gondolkodtam: de jó lehet annak, aki filmet tudna csinálni arról, hogy egy kis nép elindul, és új hazát talál magának.Rájöttem, ez a honfoglalás lenne.Aztán hallottam erről a Kazár Birodalomról, és kiderült,...
9.03 €
A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén,...
11.5 €
A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén,...
6.76 €
„Új volt minden a világban, mert gyerek voltam. A fazék fényesre súrolva állt a tűzhelyen, a sámlira fellépve pirosában magamat láttam tükröződni. Borulni kezdett a sámli....
1.94 €
Příběh vitální a citlivé hrdinky, která tíhne k radosti a plnokrevnému prožívání se odehrává v atmosféře maloměstského a režimního špehování a kádrování. Román Bereme, co je, jehož první vydání vyšlo v roce 2005, byl vděčně přijat čtenáři, vlídně recenzenty...
11.96 €
több mint 2 éve szerves részét képezte mindennapi munkánknak és családi életünknek egy első generációs iPad, amikor azt mondtam, hogy rendben, írjuk meg az iPad könyvet. Noha ez egy igen intuitív eszköz, és még a gyermekeim is gond nélkül futtatják rajta kedvenc...
14.25 €
Kötetünk társadalmi, politikai, kulturális és teológiai aspektusokat vizsgálva mutatja be azt a szerteágazó és markáns nézeteket valló amerikai evangéliumi mozgalmat, amelyet rendkívüli megújulási képesség jellemez, ezért napjaink Amerikájának továbbra is meghatározó,...
0.01 €
A túlélés kulcsa az agilitás – de csak akkor, ha helyesen alkalmazzuk. Mára szinte minden vállalat felismerte, hogy az állandóan változó,váratlan időpontokban újítást...
12.42 €