Az utolsó szénégetők - Ádám Bodor

4.76 €

Bodor Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre „feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik „elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között. Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kisívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva - könyvformában - őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák. 

Podobné produkty

Megfékezhetetlen vágy. Bár már azelőtt ráébredtem volna a veszélyre, hogy idáig fajultak a dolgok! Úgy még közbeléphettem volna. De én semmi mással nem törődve Braelynnt választottam... Bárcsak vissza tudnék menni a múltba! Még akkor is ezt tenném, ha emiatt...
17.74 €
"„Mindig biztos lehetek abban, hogy Willow Winters regényeitől fellobban bennem a láng.” – The Eclectic Review Megfékezhetetlen vágy. Bár már azelőtt ráébredtem volna a veszélyre, hogy idáig fajultak a dolgok! Úgy még közbeléphettem volna. De én semmi mással...
14.93 €
"Legdrágább, egyetlen Szerelmem! Amit mondtam, komolyan is gondoltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy csak úgy léphetünk tovább, ha egyikünk nagy merészségre szánja el magát." A nő gyönyörű, gazdag, kifinomult, aki éli a gondtalan feleségek életét. A...
15.49 €
„Legdrágább, egyetlen Szerelmem! Amit mondtam, komolyan is gondoltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy csak úgy léphetünk tovább, ha egyikünk nagy merészségre szánja el magát.” A nő gyönyörű, gazdag, kifinomult, aki éli a gondtalan feleségek életét. A...
10.14 €
A tizenegyszeres NBA-bajnok edző, Phil Jackson mindent tud arról, milyen az, amikor valaki a reflektorfényben áll - arról, hogy milyen óriási nyomás alatt szezonokon keresztül igazi egyéniségeket edzeni, hányattatásokon és vitákon át, a média melegágyának közepén,...
19.69 €
Kedves fiatal Barátom! Nos, leáldozóban-e a természetfeletti ideje? Aligha... főleg ha új tudományos köntösbe öltöztetik. Szívélyes üdvözletünket küldöm Felise, a nagybeteg apa és a magam nevében. Tizenkét óra előnyünk van, ennyi bőségesen elegendő lesz. Kiváló...
18.31 €
Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt - a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú...
12.11 €
Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt – a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú...
19.35 €
A mágusok és emberek háborúja véget ért. Az Első és Második Rend odaveszett, a néhány túlélő elmenekült az országból. A Harmadik Rend átállt, behódolt Erdrik királynak.Thomwin, a Harmadik Rend főmágusa cseppet sem boldog a varázslókat, boszorkányokat korlátozó...
0.6 €