Az utolsó lány - Jenna Krajeski,Nadia Murad

7.01 €

Nadia Murad Irakban egy jazídi közösségben nőtt fel, és arról ábrándozott, hogy egy napon szépségszalont nyit. 2014 augusztusában ennek az álomnak az Iszlám Állam katonái vetettek véget: a falu lakóit lemészárolták, a fiatal lányokat pedig - köztük a 21 éves Nadiát - elhurcolták szexrabszolgának. A lebilincselő memoár amellett, hogy bemutatja, kik is a jazídik, és hogyan váltak a radikális iszlám céltáblájává, megrázó képet fest az erőszak pszichológiájáról, és elmeséli Nadia ellenállásának, valamint szökésének történetét. Az Iszlám Állam ugyan megkínozta és rabszolgaságba taszította őt, megtörni és elhallgattatni azonban nem tudták. Nadia Murad nem némult el, sőt a hangja erősebbé vált és messzebbre hallatszik, mint valaha.

Podobné produkty

Ashley mindössze annyit szeretne, hogy vegyék komolyan szuperhősként – arról már nem ő tehet, hogy a dolgok nem mindig a terv szerint alakulnak. Amikor azonban a Tini Titánok hírhedt nemezisüket, Halálcsapást üldözve a városba érkeznek, a kamaszlány lecsap...
16.87 €
A tizenhárom éves Ashley Rayburn nehéz múltú, de életvidám lány. Az apja börtönben ül, Ashley-t pedig nevelőcsaládról nevelőcsaládra passzolják - nem azért, mert rossz gyerek, hanem mert mintha vonzaná a bajt. Miután Ashley végre szerető szülőkre és egy új...
14.06 €
Nikdy som si neuvedomila, že moja rodná dedina je taká maličká, kým som všetkých jej obyvateľov neuvidela zhromaždených na dvore základnej školy. Postávali sme v hlúčikoch na zoschnutej tráve. Niektorí si medzi sebou šepkali a zamýšľali sa nad celou tou situáciou....
10.99 €
Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozván, hogy "a nyelv... már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert...
9.01 €
Wim Aloserij átlagos holland férfi, nem meggyőződéses ellenálló, vallását, identitását tekintve sem tartozik a náci rezsim üldözöttei közé. Egyszerű állampolgár a németek által elfoglalt országban, aki véletlenül lesz a történelem sodró eseményeinek áldozata:...
13.18 €
Wim Aloserij átlagos holland férfi, nem meggyőződéses ellenálló, vallását, identitását tekintve sem tartozik a náci rezsim üldözöttei közé. Egyszerű állampolgár a németek által elfoglalt országban, aki véletlenül lesz a történelem sodró eseményeinek áldozata:...
14.65 €
Ve svém druhém detektivním románu o komisaři Edwardu Popielském nás autor opět zavádí do předválečného, polského Lvova. Píše se květen roku 1929 a Popielski byl propuštěn od policie pro porušení subordinace. Konečně má čas na řešení matematických hádanek, ale...
16.39 €
Máj, rok 1929. Komisára Edwarda Popielského vyhodili z polície, pretože odmietol uposlúchnuť rozkaz. Má teda čas na riešenie matematických hádaniek a... na lásku. Pekná Renata ho nahovorí, aby sa podujal na riskantnú úlohu a rýchlo sa dostáva do ťažkostí. A...
7.9 €
Posledné dni II. svetovej vojny. Z Vroclavu, obkľúčeného Červenou armádou, spravili Nemci pevnosť. Zničené, spálené, mŕtve mesto. Šesťdesiatdvaročný suspendovaný dôstojník Eberhard Mock vedie súkromné vyšetrovanie prípadu vraždy mladého dievčaťa, netere známej...
9.95 €