Az utas / Stella Maris - Cormac McCarthy

12.95 €

„Ez Cormac McCarthy pályájának leggazdagabb és legerősebb műve. Nagyobb írói teljesítmény, mint a Véres délkörök vagy Az út” - írta a The Atlantic az amerikai szerző legújabb művéről, melyen az 1970-es évek óta, ha megszakításokkal is, de folyamatosan dolgozott. Most, tizenhét évvel Az út megjelenése után végre a magyar olvasók is kézbe vehetik - egy kötetben - a Western testvérek tragikus történetét elmesélő párregényt, Az utast és a Stella Marist. 1980, Pass Christian, Mississippi. Az utas főszereplőjét, a mentőbúvárként dolgozó Bobby Westernt egy tengerbe zuhant repülőhöz riasztják. A gépben kilenc holttest ül beszíjazva, a tizedik utasnak, a pilóta táskájának és a fekete doboznak nyoma vész. Bobby, miután búvártársát holtan találják és a kormány ügynökei az ő nyomába erednek, megpróbál eltűnni. Azonban családja nyomasztó múltja elől nem tud elrejtőzni. Apja Oppenheimer tudóscsapatának tagja volt, fizikusként részt vett az atombomba-kísérletekben, szépséges és különös tehetséggel megáldott húgát, Aliciát pedig képtelen volt megmenteni. Az utas az erény és a tudomány, a bűntudat és a téboly lélegzetelállító regénye. 1972, Black River Falls, Wisconsin. A Stella Maris központi alakja, Alicia Western, ifjú matematikazseni, aki húszévesen önként vonult kórházba. A paranoid skizofréniával diagnosztizált lány és pszichiátere, Dr. Cohen terápiás beszélgetéseiből különös világ bontakozik ki. Aliciát őrületbe kergeti bátyja, Bobby iránt érzett, "égi törvények ellenére" való szerelme, hallucinációiban pedig leginkább a matematika és a kvantumfizika törvényei mutatnak irányt. McCarthy - ahogy erre több mint 50 éve, az 1968-as Odakint a sötétség című könyve óta készült - újra különleges női főhőst alkotott. Bobby és Alicia párregénye megkérdőjelezi az Istenről, az igazságról és a létről alkotott elképzeléseinket. „Talán nehezebb egyetlen dolgot elveszíteni, mint mindent.”

Podobné produkty

Alicia Western is the following: Twenty years old. A brilliant mathematician at the University of Chicago. And a paranoid schizophrenic who does not want to talk about her brother, Bobby. Told entirely through the transcripts of Alicia's psychiatric sessions,...
13.95 €
Po dlouhých šestnácti letech, jež uplynuly od vydání jeho světového bestselleru Cesta, se doyen americké literatury vrátil na scénu s novým dílem, románovým diptychem. Jeho první část, nazvaná Pasažér, pojednává o peripetiích záchranáře Bobbyho Westerna, zatímco...
16.39 €
Po dlouhých šestnácti letech, jež uplynuly od vydání jeho světového bestselleru Cesta, se doyen americké literatury Cormac McCarthy vrací na scénu s novým dílem, lépe řečeno románovým diptychem. Jeho první část, nazvaná Pasažér, pojednává o peripetiích záchranáře...
8.8 €
"Ez Cormac McCarthy pályájának leggazdagabb és legerősebb műve. Nagyobb írói teljesítmény, mint a Véres délkörök vagy Az út" - írta a The Atlantic az amerikai szerző legújabb művéről, melyen az 1970-es évek óta, ha megszakításokkal is, de folyamatosan dolgozott....
19.72 €
Az út, amit üszkös romok és rothadó tetemek szegélyeznek. Az út, amin éhes útonállók hordái és tébolyult koldusok portyáznak. A semmibe tart. Az út, amin egy apa és a fia halad... A fekete égből por és hamu hullik a hideg földre, a fény, az élet és az értelem...
6.17 €
The searing, post-apocalyptic novel about a father and son’s fight to survive. A father and his son walk alone through burned America. Nothing moves in the ravaged landscape save the ash on the wind. It is cold enough to crack stones, and when the snow falls...
10.9 €
The post-apocalyptic modern classic with an introduction by novelist John Banville. In a burned-out America, a father and his young son walk under a darkened sky, heading slowly for the coast. They have no idea what, if anything, awaits them there. The landscape...
16.75 €
Po dlouhých šestnácti letech, jež uplynuly od vydání jeho světového bestselleru Cesta, se žijící klasik americké literatury Cormac McCarthy vrací na scénu s novým dílem. Jeho román Pasažér se odehrává v roce 1980 a sleduje osudy záchranáře Bobbyho Westerna,...
15.47 €
A jó családból származó Cornelius Suttree - vagy ahogy ivócimborái hívják, Bud - lemondott a kiváltságosok életéről, hogy horgászként tölthesse napjait egy rozoga lakóhajón a Tennessee folyó partján, Knoxville-ban. A társadalom peremén különcök és lecsúszott...
8.42 €