Az űrhajó - Ödön Barsi

2.79 €

Barsi ?(Rodriguez) Ödön1904-ben született Budapesten. Édesatyja az első világháborúban halt az orosz harctéren hősi halált. Fia előbb maga is katonának készült, de aztán merész fordulattal a művészi pályára tért át: elvégezte a Színművészeti Akadémiát, ehhez egészen fiatalon megszerezte a rendezői diplomát, s csakhamar ösztöndíjas tagja lett a Nemzeti Színháznak. Alig töltötte be harmincadik évét, egyszerre nyerte meg a Magyar Rádió jubiláris hangjáték-pályázatán az első és a második díjat. Ettől fogva a Rádió egyik legkedveltebb és legismertebb rendezője, akinek hangjátékait mindig páratlan érdeklődéssel kíséri a rádiófelvevők néma, de együttérző és nagyigényű közönsége.Közben pedig sűrűn jelennek meg novellái, cikkei, bírálatai a különböző folyóiratokban, amíg egyszerre, mint a vérbeli spanyol „románce” – a kalandregény – leghivatottabb képviselője toppan a magyar olvasóközönség elé. Már regényalakjai maguk is elárulják a Nagy Kaland megszállottját:Sándor Móric grófról, az „ördöglovasról”,azután Benyovszky Móric grófról, „Madagaszkár királyá”-ról,majd Niccolo Paganiniről, az „ördögtrillás”-ról,s végül Kempelen Farkas „ördöngös sakkautomatájá”-ról ír kalandregényt.Ez a műfaj, amelynek nálunk valaha Jókai Mór volt az elhivatott képviselője, Barsi (Rodriguez) tolla alatt valóságos reneszánszát éli. Pompás magyar dikciójának aranykeretében buja fantáziájú cselekmények tolonganak. A szerző ebben a könyvében utópisztikus hangokat üt meg és éppen olyan lebilincselő meseszövéssel tárja az olvasó elé a Mars-bolygó titokzatos világát, mint amilyen mesteri tollal írta meg eddigi fordulatokban gazdag kalandregényeit.

Podobné produkty

A HUNOR Űrhajós Program mesekönyve egy varázslatos utazásra hívja a 3-10 éves gyerekeket a világűrbe. A történet játékos formában mutatja be a csillagokat, bolygókat, űrhajókat és az űrhajósok felkészülésének izgalmas világát. A Magyarok a Világűrben kezdeményezés...
9.15 €
- Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezik gyakran a rokonok, a szomszédok, sőt néha még a fagyiárus vagy a postás is. Te mit felelsz ilyenkor? Mi szeretnél lenni, ha felnősz? Tűzoltó? Katona? Vadakat terelő juhász? Vagy inkább orvos, tanár, mérnök? Netán autóversenyző,...
11.24 €
Az első mesében Maszathoz vendégségbe érkeznek barátai, Sári és Misi, de nem tudnak megegyezni abban, hogy mit építsenek. Még szerencse, hogy egy bunkiban könnyedén elfér egy babaház és egy benzinkút is! A második mesében a képzelet még tovább szárnyal, és...
9 €
Isten hatalmas, mindentudó csészealjában járja teremtett világait, melyek közül legszívesebben a Föld körüli geostacionárius pályán kering, 35 786 kilométeres magasságban az átlagos tengerszint fölött. Onnan ellenőrzi robotangyalai lenti működését s a segítségükkel...
11.24 €
Felismerések, ambíció, szerelem... Intergalaktikus és lelki vándorút. A fiatalon elárvult Jakub Procházka, akit szerető nagyszülei neveltek fel egy kis cseh faluban, névtelen tudósból a nemzete első űrhajósa lett. Amikor felkérik egy veszélyes, egyszemélyes...
9.86 €
Vedd kezedbe a tudást a legújabb generációs Mi Micsodával. Vajon milyen lehet az űrhajósok élete? Milyen érzés elhagyni a Földet? Hogyan készülnek fel az űrhajósok egy küldetésre, és milyen a mindennapi élet a Nemzetközi Űrállomáson? Milyen egy űrséta? Hogy...
11.24 €
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötetéből az apróságok megtudhatják többek között, hogyan jut el az űrhajós a világűrbe, hogyan élnek az űrállomáson, miért kel az űrhajósoknak űrruha. Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre - együtt, minden nap. A...
11.21 €
Egyedül, egy spártai fekete pilótafülkében Mike Melvill tesztpilóta az űr felé száguldott. Nyolcvan másodperce volt, hogy átlépje a hangsebességet, és elinduljon a célpont felé, amit eddig még egyetlen civil pilóta sem ért el. Talán nem is tér vissza élve....
14.52 €
"(...) A könyv egy, kis faluból indult szabolcsi legényről szól, aki nekiugrott a lehetetlennek. S, ahogy a mesék szoktak kezdődni, az ő története is úgy kezdődött: A szegény legény nekivágott a nagyvilágnak, és egy élete, egy halála, úgy döntött, irány a csillagos...
12.5 €