Az ?úr a tornácon - Zsigmond Móricz

1.69 €

Kötetünk ?Móricz Zsigmondot, a novellaírót és az izgalmas riportok íróját kívánja bemutatni. Szeretné megéreztetni: milyen csodálatos, gazdag világ történeteinek, teremtményeinek, igazságkereső szenvedélyének bő világa. Móricznak, az elbeszélőnek gazdagságát kis novelláiban figyelhetjük meg legjobban. Nagy gyüjtő ő, mohó feljegyző, betelhetetlen figyelő – megejti egy figura, belékapcsolódik egy beszélgetésbe, hall egy csattanó történetkét, beletéved szorongató vagy vidám helyzetekbe: mindent felszív – a lépesméz kamrácskái telnek így meg mézzel. Talán a háborús rajzokkal, a gyors vázlatokkal tűnik el a novellák szigorú, drámai kompozíciója. Ekkor kereszteződik a riport és a novella, s második korszakában, majd még inkább a harmadikban döntő számmal a riportból kihajtó, tökéletes elevenségű, leleplező erejű rajz lép a szigorúbb novellaszerkezet helyébe. Móricz Zsigmond mindig tékozló volt: amit tyűjt, azt ő azonnal továbbadja – a pillanatot kapjuk így tőle, a tetten ért történést, a gyors ceruzavázlatot, a helyzetjelentést, sokszor csak dokumentumnak látszó adatot, valójában ekkor is jellemző, sűrített, kort megvilágosító figurát és helyzetet.\"" (Illés Endre)

Podobné produkty

Szendrey Zsigmond (Szatmárnémeti, 1879. – Balatonfenyves, 1943. május 26.) néprajzkutató tanár. Főleg a magyar néphit és szokásanyag, valamint a mondák körében végzett jelentős kutatásokat. Jelen gyűjteménye „Történeti népmondáink” címen jelent meg különálló...
9.3 €
Egyik legnépszerűbb verses mesénk elevenedik meg újra a jó fogású keménytáblás képeskönyv lapjain. Szerzője, Móricz Zsigmond bámulatos könnyedséggel szórakoztatja mai napig a kicsiket, legyen szó a kíváncsi Mehemedről vagy az Iciri-piciri macskáról. Játékos...
4.84 €
Színes képeskönyv lapozó a legkisebbeknek.
4.19 €
Színes képeskönyv lapozó a legkisebbeknek.
4.19 €
Mindent megtudhatunk Budapest egyik legelőkelőbb szállodájáról. Például azt, hogy a Gellért az a szálló, - ahová a megnyitás utáni első hónapokban egymás után költözött be a brit, a francia, a román, és a magyar nemzeti hadsereg; - ahol 1919-ben a kommunista...
25.07 €
Ebben a könyvben könnyed és igényes írásokat talál. Szövegük színes és izgalmas, az angol nyelvet tanulók számára pedig hasznos lehet. Több korból és írói stílusból merített ihletet a csapat, amely ezeket a modern meséket létrehozta. A csodák világa ötvöződik...
7.04 €
Könyvünk ismét három történetet tartalmaz, két rövidebb novellát és a korábban megjelent fantasy elbeszélésünk második részét. Írásainkat két nyelven készítettük, hogy segítsük az angol nyelvet tanulókat.
7.04 €
Az ?étterem mellett befordultak jobbra, és lassan elhagyták a házakat. Fák szegélyezték a földutat. – Beviszel az erdőbe? – kérdezte pár perc múlva Jutka nevetve. – Ne gondolj semmi rosszra – szaladt ki a férfi száján ijedten. – Rosszra én nem is gondoltam...
5.35 €
- Szegény ember, ki ne nyisd, várjál, lelkem, egy kicsit! - A hat tyúkot, kakast, kappant, fizethetnék ám én roppant. - Neked adom tyúkod, kokód, pusztuljon el minden kopód. Róka szalad bugafővel, szeged ember kacag kedvvel: - Többet ésszel, mint erővel! (...)...
4.22 €