„Nehéz idők jönnek. De ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit. A még viszonylag normális időszakból hátralévő minden egyes nap alkalmat ad arra, hogy hálásak legyünk az életünkért, és lehetőséget nyújt a valódi cselekvésre. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, és a szívünk legmélyére tekintünk, akkor ráébredünk, hogy ez a küzdelem nem az emberiség megmentéséről, hanem a bátorságunkról szól, arról, hogy úgy szeressünk, ahogy eddig még soha.” Carolyn Baker Nem készítjük fel az ifjúságot arra, hogy megbirkózzanak a hosszú távú fenntarthatatlanság egyre súlyosbodó hatásaival. Nem osztjuk meg velük a teljes igazságot a világ állapotáról, arról, hogy a folyamat milyen irányba tart, ahogy nem tájékoztatjuk őket az ökológiai összeomlás valós következményeiről sem. A fiatalok már ma is tisztában vannak azzal, hogy milyen nehézségekkel teli jövő vár rájuk. A pedagógusoknak – ahelyett, hogy illúziókkal táplálnák a fiatalokat – érdemes lenne őszinteséggel, alázattal, együttérzéssel és segítőkészséggel fordulni feléjük, rávilágítva a helyzet valódi súlyosságára. Mindeközben türelmet tanúsítani a ránk váró küzdelemmel kapcsolatban, amellyel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk, amikor megpróbálunk szembenézni a rideg valósággal. A Holnapután könyvsorozat újabb köteteként megjelenő Az összeomlás pedagógiája segítséget nyújt abban, hogy megérthessük a körülöttünk kibontakozó változásokat, és megtaláljuk azokat a helyes módszereket, amelyekre támaszkodhatunk majd az előttünk álló kihívások kezelésében. Ha igaz, hogy a szeretet a legfontosabb érték, amely az oktatás különböző célkitűzései mögött rejlik, akkor a nevelés csupán annyiban lehet méltó tevékenység, amennyiben őszintén a fiatalok javát szolgálja. Másképpen fogalmazva, az oktatás valódi célja nem más, mint a fiatalabb nemzedék jólétének és boldogulásának támogatása.