Az őrs - Leleszy Béla

2.79 €

Aki olvasod, idegen világba csöppensz. Vitézeket látsz magad előtt, akikről tudod, hogy a mi őseink. De róluk egészen más fogalmaid voltak eddig. Két hazug végletet ismertél eddig róluk, vagy párduc-kacagányban, vagy körképek után bocskorban képzelted el őket. Úgy gondoltad, mind úgy vágtatott le ide, hogy honfoglalni jött, verekedett, áldomást ivott rá és megalapította a magyar hazát. Most elsőnek az a meglepetés ér, hogy az a tíz lovas nem is tudja, hogy ő magyar. Más nyelven beszél, mint mi, csak a törzse nevét ismeri, meg a legfelsőbb vezérét, akit nem Árpádnak nevez, hanem Alpaut úrnak. A tíz türk lovas közt nincs legendás hős, úgyszólván nélkülük folyik le a honfoglalás. Vigyáznak, hogy a veszedelmes gázlón keresztül meglepetés ne érje a levonult hadat, ügyelnek és élik a kalandozó szarmát-síksági lovasok életét. Még vitéznek se nevezhetik magukat - ezt a szláv szót később vette át a magyar nyelv, náluk batir - bátor a vitéz neve. A kutyájuk nem Bodri, hanem Bodur, a lovaik nem a pompás arab mének, amelyeken Árpád seregeit bevonultatták eddig ide festők és költők, hanem ázsiai tarpánok - szívós, szürke harci lovak. A sátraikat jurtának hívják, az isteneiket pedig? 

Podobné produkty

„Csak most vette észre, hogy nem vacsorázott. Rögtön utána meg­érezte a gyomrában az éhséget is. Mit huzakodjék? Köszöni, jó lesz. Hozasson bort hozzá? Nem,...
2.79 €
Az emberiség már rég benépesítette a galaxist, amikor az egyik központi bolygón, a Virán, Ren csillagjáró különös üzenetet fog. A Föld segítséget kér....
2.79 €
Bán Zsófia elbeszéléskötetében felhangosított csendek, kihallgatott párbeszédek és belső monológok, éles vagy éppen elmosódott emlékek, szerelmi kirakójátékok követik egymást, akár a lélegzetvételek. Bán nagy formáló erővel teremt figurákat, a rá jellemző érzékiséggel...
7.01 €
Az ima különleges pszichikai állapotba emel. Számos kutatás igazolja, hogy az ima terápiás hatással van a gyakorlójára. Amikor imádkozunk, Istenhez, a szeretethez, a békéhez, az örömhöz szeretnénk kapcsolódni. Az ima ideje alatt megtapasztaljuk a stresszmentességet,...
11.39 €
Agatha Raisint nem hagyja nyugodni egy nemrég lezárult gyilkossági ügy korábbi gyanúsítottja, az igézően szép és ártatlan külsejű Gwen Simple. A jó megérzéseiről...
7.86 €
Egy négylábú barát társ lehet a magányban, szerelmeseket hozhat össze vagy vita tárgya lehet, hogy kinél maradjon szakítás után. Erdős Zsuzsanna Engem válassz! című ifjúsági regénye kapcsán, amely egy állatmenhelyen játszódik, novellapályázatot hirdettünk....
0.28 €
365 idézet-fotó-kapcsoldódás az év minden napjára Egy olyan teljesen új megközelítéssel találkozunk a kiadvány lapjain, melyre eddig talán még nem volt példa. Az öröknaptár KISS BALÁZS KUNÓ önismereti előadó, író koan-jellegű idézeteit, önismeretet célzó kérdéseit...
25.32 €
Gánti Bence szakpszichológus átfogó és hiánypótló könyve bemutatja a buddhizmus lélektanát és spiritualitását, utolsó harmada pedig beavat a meditációs...
3.63 €
Szeretném, ?ha ti, az olvasóim tudnátok: nem vagytok egyedül. Egy hajóban evezünk. Jenna Ortega gyermekkora óta a színészi karrierje, a magánélete és a nyilvánosság elvárásai között egyensúlyozik. Megtanulta, hogy csakis a szeretet segítségével kezelheti mindezt:...
12.82 €