Az örök székely - Magyary Ágnes

9.01 €

Magyary Ágnes fantasztikus fordulatokban gazdag regényében egy székelyföldi faluban furcsa biciklis idegenre figyelnek fel a helyiek, aki cilinderben, napszemüvegben, biciklisnadrágban és frakkban ül a drótszamáron, azonban a frakk alatt nem visel semmit. És ha ez nem lenne elég, még megáll az idő is, amely az 1700-as évek óta amúgy is csak araszolgatott errefelé. A falusiak megrémülnek, azt hiszik, az ördöggel van megint dolguk, aki már korábban is járt ezen a vidéken. Magyary Ágnes karneváli regényében helyben és időben vagyunk, pontosabban szabadon utazunk korok, tájak és figurák között a történelmi Magyarország kulisszái és legendáriumai között. Az egyik pillanatban még a 18. században járunk, aztán 1849 után, majd pedig Ady Endre korában. A szerző a történelem állandóságaival és variációival ugyanúgy játszik, mint az olvasó kíváncsiságával és fantáziájával; vagy éppen az archaikussal és a posztmodernnel. Az irodalmi utaláshálókban is gazdag szöveg mögül pedig kirajzolódik Közép-Európa jellegzetes, groteszk, mágikusan realista életvilága, sorsközössége. Mintha Gabriel García Márquez és Esterházy Péter írásművészete találkozna valahol Csíkban.

Podobné produkty

Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat...
11.26 €
„Nomen est omen.” A latin mondás szerint nevünkben a sorsunk. De nemcsak a nevünkben, hanem a születési számainkban is. Csupán erre a két adatra van szükség ahhoz, hogy a számmisztika részletes jellemtérképet adhasson, és várható sorsunkról, valamint e világban...
8.68 €
„A gyermekeket tiszteletben kell fogadni, Szeretetben kell nevelni, És szabadságban kell elbocsátni." R. Steiner Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át...
8.42 €
„Keresd és rálelsz – amit nem keresnek, felfedezetlen marad.” /Szophoklész/ A számmisztika nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Minél jobban belemerülünk azonban, annál több felfedeznivalót találunk benne. A sorozat második kötetében a szerző tanításainak...
11.24 €
„Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Karinthy Frigyes A férfi-nő kapcsolat izgalmas és állandóan aktuális téma az ember életében. Vagy azért,...
8.42 €
„Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Karinthy Frigyes A férfi-nő kapcsolat izgalmas és állandóan aktuális téma az ember életében. Vagy azért,...
11.26 €
Egy közösség elképzelhetetlen saját szimbólumok nélkül. Ezek testesítik meg a kollektív identitást, és magától értetődően értékesnek és tiszteletre méltónak tartjuk őket. Még akkor is, ha sokszor szinte észrevétlenek, eredetük bizonytalan, történetük – vagy...
8.45 €
Ez a kötet egyetemi tankönyv. A könyv szerzője, dr. Simon-Székely Attila sok éven keresztül tanított, egyebek között, pszichológiát, magatartástudományt, marosvásárhelyi...
4.48 €
Úton-útfélen találkozunk olyan üzletekkel, amelyek előtt ott állnak a népviseletbe öltöztetett babák vagy lógnak a színes hímzett blúzok. Nemcsak a magyar népművészetet nem ismerő külföldiek, de még a magyar látogatók is azt gondolhatják, hogy ez a magyar népművészet....
12.5 €