Az ismert gonosz - Eileen Horne,Gwen Adshead

10.14 €

Minden erőszakos bűncselekmény tragédia az áldozatok és családjuk számára, de az elkövető szempontjából is az. Eszemben sincs amellett érvelni, hogy bármely erőszakos elkövetőt fel kellene menteni. Mélyen hiszek az igazságosságban, valamint annak az emberi jogi keretrendszerben rögzített következményeiben, és egy percig sem vitatom, hogy az erőszakos bűnelkövetők bizonyos csoportját biztonságosan el kell zárni. Azt is értem, egyesek miért érzik szükségét annak, hogy mélyen megvessék az erőszakot elkövetőket: a bosszú alapvető emberi késztetés, amely bezár minket saját félelmeinkbe és haragunkba, miközben ugyanazt a kegyetlenséget tükrözi, amelyet tudatos szinten elítélünk. Bármennyire is fájdalmas, sok bölcsesség van abban a mondásban, hogy ha gyűlölünk valakit, az olyan, mint ha mi vennénk be mérget, és azt várnánk, hogy az illető haljon meg. Ahogy többek közt Gandhi is rámutatott, a társadalom erkölcsi szintjének legmegbízhatóbb mércéje az, hogy mennyire vagyunk együttérzők a társadalom legrosszabb tagjaival.Az igazságügyi pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozó szerző szerint ha a súlyos bűncselekmények elkövetőit nem tekintjük embernek - és ennek megfelelően bánunk velük -, ugyanazt tesszük, mint ami miatt megbélyegezzük őket. A jó-rossz, normális-abnormális vagy tettes-áldozat ellentétpárok talán mégsem annyira kőbe vésett igazságok, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Gwen Adshead terápiás történetei megkérdőjelezik a "veleszületett bűnöző", a "belátásra képtelen őrült" vagy a "javíthatatlan pszichopata ragadozó" címkék korlátlan alkalmazhatóságát, és megmutatják, hogy a sokszor elképzelhetetlenül kegyetlen tettek elkövetői is képesek változásra, ha kellő megértést és empátiát tapasztalnak." - Dr. Fiáth Titanilla börtönpszichológusDr. Gwen Adshead igazságügyi pszichiáter és pszichoterapeuta; több mint 30 éve dolgozik terapeutaként erőszakos bűncselekmények elkövetőivel. Új-Zélandon született, orvosi képzést a Szent Bertalan Kórházban, igazságügyi pszichiátriai képzést a londoni Szent György Kórházban szerzett.Eileen Horne amerikai író és drámaíró. A Londoni Egyetemen szerzett kreatívírás-diplomát. Dolgozott független televíziós producerként, újságíróként, olasz fordítóként, írt történelmi tényirodalmat, drámát és irodalmi adaptációt - például közreműködött a BBC rádiós drámasorozatában, amely egy fiktív törvényszéki pszichiáternőről szól.

Podobné produkty

Minden erőszakos bűncselekmény tragédia az áldozatok és családjuk számára, de az elkövető szempontjából is az. Eszemben sincs amellett érvelni, hogy bármely erőszakos elkövetőt fel kellene menteni. Mélyen hiszek az igazságosságban, valamint annak az emberi...
15.49 €
Vstupte za oponu forenzní psychiatrie
21.95 €
Dr Gwen Adshead is one of Britain's leading forensic psychiatrists. She treats serial killers, arsonists, stalkers, gang members and other individuals who are usually labelled 'monsters'. Whatever their crime, she listens to their stories and helps them to...
13.95 €
'A wise, deep, nuanced and profoundly moving book' Siri Hustvedt'Thoughtful, important and a reminder that hope belongs to everyone' Christie Watson'Extraordinarily powerful . . . it's indelibly stamped on my mind' Rachel ClarkeThe Sunday Times bestselling...
26.99 €
Co člověka vede k tomu, aby spáchal strašný násilný čin? Doktorka Gwen Adshead nabízí neotřelý a překvapivý vhled do problematiky násilí a lidské mysli, přičemž vychází z třiceti let vlastních zkušeností na pozici terapeutky pro pachatele závažných trestných...
14.18 €
A gripping narrative of the intertwined lives of the four philosophers whose ideas reshaped the twentieth century The year is 1919. Walter Benjamin flees his overbearing father to scrape a living as a critic. Ludwig Wittgenstein, scion of one of Europe's wealthiest...
29.95 €
Prisľúbil jej svoje srdce. Ona mu prisľúbila syna. Ako dlho musia čakať? Keď Abram konečne požiadal Sarai o ruku, žiadala od neho jedinú vec prísľub, že si nevezme inú ženu, kým bude ona žiť. Sarain otec považoval túto požiadavku za obmedzenie. Nakoniec súhlasil,...
15.9 €
Prisľúbil jej svoje srdce. Ona mu prisľúbila syna. Ako dlho musia čakať? Keď Abram konečne požiadal Sarai o ruku, žiadala od neho jedinú vec – prísľub, že si nevezme inú ženu, kým bude ona žiť. Sarain otec považoval túto požiadavku za obmedzenie. Nakoniec súhlasil,...
13.9 €
Biblický román, kde na pozadí prepychového palácového života, zúriacich vojen a putovania púšťou vás Jill Eileen Smith vezme na pútavú cestu, na ktorej Michol – prvá manželka kráľa Dávida – prežíva lásku, stratu a vnútornú premenu.
13.9 €